Nincsenek véletlenek

A Chanel végzet (Blogok éjszakája, story szövés)

Nyár volt, rekkenő hőség, az aszfalt csak úgy ontotta magából a forróságot. Ültem a repülőtér parkolójában, kétségbeesetten kerestem, kutattam a táskámban repülőjegyem után, de nem találtam. Vakációm végére értem, indultam volna hazafelé, ám mégis úgy alakult, hogy visszatértem álmaim fővárosába, Párizsba.
A városba menet a taxiban újra és újra végig gondoltam, merre is jártam aznap délelőtt, mikor ajándékokat vásároltam, hisz reggel még megvolt a jegyem. S ekkor bevillant egy kép: a Chanel elegáns szalonjában egy gyönyörű táskát vettem, ám a pénztárcám beakadt a táskám zsebébe. Mikor nagy nehezen előráncigáltam összefogva a repülőjeggyel, fizetés után az a pulton maradhatott… Mivel nagyon siettem, a kínos szituációt követően kiviharzottam az üzletből. Menetközben nekiütköztem valakinek, ám hiába kiáltottak utánam, már rohantam, hogy elérjem a gépem.
A taxi időközben megérkezett a Chanel szalonhoz. Azt a hölgyet kérdeztem, megtalálták-e a repülőjegyem, akinél vásároltam, és ő azt mondta: „mon Dieu, odakeveredhetett a táskák közé, amiket a pulton gyűjtöttem össze, mert vitték őket egy divatbemutatóra”. Elmondta, hol lesz a rendezvény, s én gyorsan visszaszálltam a taxiba. Száguldottam a Tokyo Palotához, ahol tartották a divatbemutatót. A bejáratnál már tudtak az érkezésemről, és nagy meglepetésemre rögtön a színfalak mögé irányítottak, ahová a táskákat is vitték. Ott már javában folytak az előkészületek, a modellek cikáztak erre-arra…

- Már vártuk. Jöjjön velem, kérem! - szólított meg egy idegesnek látszó hölgy, aki azonnal magával rángatott a szövevényes folyosók felé. Mindenhol öltözők, feszült készülődés, szebbnél-szebb ruhák, de nem nézhettem körül, mert a nő egyre jobban száguldott velem előre, és hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy én csak a repülőjegyemért jöttem, úgy tűnt, nem hall, vagy nem ért, szaladtunk tovább.
- Elnézést, én tényleg csak a... De kérem! Mégis hova? De hova visz, álljon már meg kérem és mondja el, hogy mi a… - mondtam.
-  Ha odaértünk, elárulom, de nagyon kell sietni, sokat késett a taxi, nem ön tehet róla, de már mindenki ideges és… - itt elhalt a nő hangja a kifulladástól.

Egy nagy teremben álltunk, körülöttünk modellek, egy paraván, és a paraván mögül kihallatszódott a közönség halk morajlása, én épp csak körülnéztem, nem értettem mi ez, amikor a hölgy megszólalt és elállt a lélegzetem:
- Ön jön.

És akkor választhattam, vagy hosszú és kínos magyarázkodás után felfedem kilétem és megakasztom az eseményt, ahol már így is nagy felfordulást keltettem vagy fejest ugrom életem egyik legnagyobb kalandjába és kockára teszek mindent. Mindig is megfontolt lány voltam, soha semmit nem követtem el hirtelen felindulásból, leszámítva egy- két magassarkú merényletet az új Manolo kollekció bemutatóján, mikor is magamból kikelve vettem tucatszám a szebbnél szebb cipellőket, no de kanyarodjunk csak vissza. Megtettem. Elhatároztam, hogy kilépek a kifutóra s az asszisztens utasítására cselekszem, azaz kiléptem oda, ahova csak halandó ember ritkán léphet ki. Igen sok divatbemutatón részt vettem már, így tudtam hogyan, mennyi ideig és mit kel csinálni a kifutón, de gyorsan rákérdeztem, hogy mit is beszéltünk meg, ezer felé áll a fejem. És akkor jött a válasz, mely meghatározta későbbi gondolkodásomat a divatról, Párizsról és egyáltalán a világról. Hisz előbb említett két dolog mi más, ha nem a világ. A válasz így hangzott: -Tudjuk, hogy ki maga, s azt is, miért van itt. Tudjuk, hogy nem modell, azt is, hogy csak a repülőjegyét keresi. Mi tüntettük el e jegyeket, mikor a szalonunkban járt. Az egyik tervezőnk látta magát, s azonnal ideszólt, hogy maga lesz az, aki az egyik modellünk helyett beugrik. Tudtuk, hogy nem jön el csak úgy, ezért folyamodtunk a cselhez. De most kérem induljon, a következő után jön, vegye fel ezt a ballon kabátot és magas sarkút. Ez lesz a ruha, amit bemutat, a haja gyönyörű, sminkest azonnal. – üvöltött az asszisztens és nem akartam hinni a fülemnek, sem a szememnek...

Félénken léptem egyet előre. Vakító fény, lüktető zene vett körül. Lábam remegett, de tudtam, itt a lehetőség: most vagy soha! Végre, életemben először olyan bátornak kell lennem, mint még soha. Hát elindultam. Minden jól ment. Eleinte. Fényképezőgépek kattantak, széles mosolyok és érdeklődő tekintetek követtek. A kifutó végén álltam és élveztem a siker minden pillanatát.

Kinyitom a szemem és körbenézek. Mellettem életem szerelme kérdő pillantást vet felém.
- Mi történt édesem? Megint az a rossz álom?
- Igen. Megint. Újra és újra előtör. Minden épp úgy, mint a karrierem legelején. Csak a történet végződik másképp. Kilépek a kifutóra, csillogás és siker, aztán jön a katasztrófa.
- Édesem, mi nyomaszt ennyire? Nem véletlenül lettél a Chanel idei arca. Akkor este te voltál a legjobb. Én csak tudom, hisz ott voltam.
- Igen. Tudom. Akkor este tapasztalatlan laikusként léptem ki a kifutóra és a modellszakma elkötelezett híveként távoztam. Hamarosan szerződést kaptam. De azóta annyi minden változott: én és az engem körülvevő emberek is. Ez a szakma sokkal inkább az üzletről szól, sem mint a barátságról. Valószínűleg ezért álmodom újra és újra azt a napot, ami meghatározta az életem.
- Tudom kicsim. Mégis próbálj meg aludni, holnap fotózásra kell menned…

Másnap reggel fáradtan és gyűrötten ébredek. Szerelmem már nincs sehol, csak a gyűrött lepedő maradt utána. Éhes vagyok. Nagyon. A telefon után nyúlok. De nem ételt rendelek. Szinte gépiesen tárcsázom egymás után a már jól ismert számokat.
Fél óra múlva egy kávézóban ülök. Előttem tea és szendvics. Hamarosan a stúdióban kell lennem. Mégsem hagy nyugodni a dolog. Meg kell beszélnünk. Most. Nem bírom tovább ezeket az álmokat. Tudom, ha végre sikerül rendeznem a dolgot a legjobb a barátnőmmel, akkor minden rendben lesz. Csak, hogy kezdjem…. Nem tudom pontosan…

Várakozón néz rám, ő is pontosan tudja, hogy valami nagy titok feszít.
- Mond, mi a baj? - kérdezte a barátnőm, Juli.
- Terhes vagyok! - szakadt ki belőlem. Nem bírtam tovább a hallgatást, valakinek el kellett már mondanom.
- Hogy mi vagy?! De hogy lehet? És most mi lesz? Mihez kezdesz?
- Ezt még én sem tudom. Tudod jól, hogy most vagyok karrierem csúcsán, a Chanel arcaként debütáltam, egyre másra érkeznek a jobbnál jobb ajánlatok, megalapozhatom az egész jövőmet, erre tessék... 3 hetem van dönteni. Most mit csináljak?
- Martin tudja már? - kérdezte Juli.
- Még nem mertem szólni neki.