2011. március 24.
Léber Barbara: Aqua divatbemutató
Léber Barbara legújabb bemutatója a vízről szólt és a tervező tökéletes összhangban e köré építette fel az egész estét.
A rendezvény dátuma nem is lehetett más, mint március 22-e, ami hivatalosan is a víz világnapja, miközben helyszínül Budapest egyik impozáns fürdője, a Gellért fürdő előcsarnoka szolgált. Mindezek mellett a ruhák színvilága a tenger számos árnyalatát sorakozatta fel és az anyagválasztásnak köszönhetően megelevenedtek a lágy és vadabb hullámok is.
A késői időpontban, kilenc óra után kezdődő bemutató során azt kaptuk, amit már megszoktunk. Tömeg, celebek, szokásos catering fogadott minket és sajtósoknak ismét be kellett bizonyítaniuk rendkívüli képességeiket. A tömegen átgázolva, ügyesen trükközve végre sikerült elcsípni egy olyan pozíciót, ahol a ruhák legalább félig és öt másodperc erejéig feltárultak előttünk. A látványért azonban minden finom küzdelem megérte. A legutóbbi The Corset bemutatóval ellentétben most úgy éreztük, hogy visszatért hozzánk az igazi Léber Barbara. A kevés újítás ellenére sem volt hiányérzetünk. Azt kaptuk, amit vártunk: szemet gyönyörködtető darabokat, kifinomult, nőies eleganciát és ízig, vérig Léber Barbarát.
A legnagyobb, nemzetközi kifutókról ismert trendek egymás mellett sorakoztak fel, szinte hiány nélkül. Találkoztunk masnival, csipkével, átlátszó anyagokkal, gyöngyökkel, virágmintával, fodrokkal, aszimmetrikus szabásvonallal és a nélkülözhetetlen fűzőkkel is. A kollekció színvilágára a szó szoros értelemben a sokszínű jelző illik a leginkább. A tenger számtalan árnyalata mellett a narancs, lila, rózsaszín, zöld, bordó, bronz, ezüst is megjelent, mindegyik finom csillogó változatban. Meglepetésként még egy kis állatmintában is volt részünk.
A kollekció egésze a „merj bátor lenni” elvnek igyekezett megfelelni és a tervező gondosan ügyelt arra, hogy valami mindig szabadon maradjon. A bátorság elve azonban nem egyenlő a túlzással. Mutass, de ne mindent. Ennek megfelelően mindegyik darab más nőies testrészt mutatott meg, de mindig csak egyet. Így a bemutatott darabok előszeretettel helyezték a hangsúlyt a mély dekoltázsra, a szabad hátra, az ujj nélküli vállra vagy a hosszú combokra. A váll nélküli ruhák rendkívül változatos formában jelentek meg: cső felsőrészek és félujjas variációk. Az ujjrészek megformálásánál mégis a denevérformák aratták a legnagyobb sikert.
Léber Barbara Aqua kollekciója a kifinomult eleganciát hozta el nekünk. A harmonikus látványvilágnak és a finom anyagoknak köszönhetően az est során bemutatott darabokat könnyen elképzeltük olyan meleg, nyári estékhez, ahol a friss a tenger illata mindenkit elvarázsol.
Szlopóczki Janka
Fotók: Holecz Edre