2012. március 7.
Budapest Essential Looks – 1. nap folytatás
A Budapest Essential Looks első napja további három fiatal, ám talán már ismertebb tervező bemutatkozásának színtere volt, ezúttal az Annaeva, a Nubu és az Artista kollekcióiból szemezgetünk.
Folytatjuk a Budapest Essential Looks első napjának felidézését. A korábbi három márka, Szerencsés Gabó, Kepp Showroom és Tomcsányi Dóri agya kicsit egy rugóra járt az idei tavaszi/nyári kollekció elkészültekor, legalábbis a színek, az anyagok és a sportosság tekintetében mindenképp. A most bemutatott három újabb csapat is illeszkedik az előző gondolkodásmódokhoz, úgy tűnik, a magyar dizájnereknél idén a lezserség lesz a trendi, mely egyesül némi eleganciával.
Annaeva
A korábbi év fiatal divattervezője díj nyertese, az Annaeva tervező duóval már több ízben is találkozhattunk, voltak már a Marie Claire Fashion Days kifutóin és a Krea friss diplomásai között is. A most prezentált kollekciójuk igazán színesre sikeredett a stílusok és vonalak tekintetében. A magasított derekú, lábszárközépig érő nadrágok és kényelmes felsőrészek ugyanúgy helyet kaptak a sorban, ahogy a szűk, igazán nőies ruhák és bő szoknyás ruhácskák is. Az egyszerű, letisztult vonalú outfitek mellett trükkös, esetenként sokat sejtető darabok vonultak a színpadon, kezdetben világos, bézs, lazac, szürke színekben, majd sötétebb árnyalatokban, mint a fekete.
Nubu
Garami Judit, a Nubu tervezőjének ötletei sem ismeretlenek előttünk, hiszen a tavalyi Essential Looks tervezői között is helyet kapott, ahogy a Marcie Claire Fashion Days keretein belül is bemutatott már. Judit is csatlakozott a sorba a bézs, fehér és szürke árnyalatokkal, kiegészítve némi feketével és sárgával, valamint az anyagok tekintetében is a korábban felvonult tervezőkhöz, pluszként hozzá adva a gyűrt muszlin matériát. A modellek lezser, sportosan elegáns darabok voltak, melyek különlegessége a változatos geometriai szabásokban rejlett.
Artista
A számos szakmai elismeréssel rendelkező tervező csapat, akiket szintén ismerhetünk korábbról, ezúttal az anyagok játékosságára alapozott. A víz fodrozódásához hasonló részletek mellett a sokszor gyűrt matériák és nyomott mintás felsőrészek, szoknyák is megjelentek. A színeiben inkább közép tónusoktól induló, sötét színekbe hajló kollekció legtöbb darabja a korábban is látott lazaságot és kényelmet sugallta, ám néha az egész átalakult egy nagyon nőies, kifinomult vonalba. Az egyszerű és klasszikus vonalakat bátran egyesítették némi különlegessel - talán extrémmel -, így lett a tour egységes.
Epilógus
Ha csak a fiatal magyar tervezők ruháira alapozunk, akkor is tudunk magunknak megfelelő ruhákat válogatni a tavaszi-nyári időszakra, ám túlzottan változatos ruhatárat talán nem tudunk kialakítani. Az egységes színek mellett hiányoltuk a külföldi példák alapján már megkedvelt élénk árnyalatokat, akár a sárgákat, akár magát az oly népszerű colour blocking vonalat. Az viszont biztos, hogy ezekben a ruhákban nem fogjuk magunkat kényelmetlenül érezni, hiszen szinte mindegyik a kényelemre alapoz, mely a nyári melegben biztosan előny.
Székely Krisztina
Fotók: Holecz Endre