Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum
2012. október 29.
 

Kő, papír, olló – Manier 2012/13 FW

A kollekció címéül a Kő-Papír-Ollót választotta a tervező, Németh Anikó. Kíváncsian vártuk a bemutatót, hiszen gyerekkorunkban mi is gyakran ütöttük el az időt ezzel az egyszerű játékkal. Nos, a hívószavakat nem sikerült teljes mértékben megfejtenünk, de a ruhákat annál inkább.

Harcsa Veronika és együttesének élőzenéjére vonultak fel a modellek a Hajós utcai Manier Showroomban. A szolid, fehér-sötétkék munkahelyre szánt szettek vonultak fel. Itt már éreztük, hogy ezúttal egy visszafogottabb, szolidabb kollekciót fogunk látni Anikótól.

    

A jóslatunk be is teljesedett: következtek a piros, illetve az idei ősz színében, a bordó árnyalataiban pompázó összeállítások, mely darabok szabását így vagy úgy, de azért megbolondította valamivel a tervező. Kedvencünk ez a piros szoknya volt, ami úgy nézett ki, mintha egy virágfejet viselt volna a modell, csak a föld felé álltak a szirmai.

    

Az ősz másik kedvelt színe az élénk kék: ebből is láthattunk egy darabot, méghozzá egy kezeslábast, amit egy rókaprémmel tett igazán téliessé a tervező.

Ha szeretted nyáron a virágmintás ruhákat, akkor szólunk, hogy most ősszel sem kell megválnod tőlük. Legalábbis a Maniernél egy aprómintás nadrágot és egy blézert is találhatsz ebből a stílusból. A blézeren pedig már láttuk azt a barokkos szabásmintát is, ami idén szintén trendinek számít.

 

Ősszel gyakorlatilag minden tervező ihletet kap az őszi levelekről – nem történt ez máshogy Németh Anikónál sem. Megjelentek a napsárga kabátok, a narancs blézerek és nadrágok, illetve egy őszi levélmintás kosztüm is. Hegyes vállak, harangujjak, felállított gallérok, és egy alapszabály: ha az egyik ruhadarabod már élénkszínben pompázik, akkor a másiknak sötét színűnek kell lennie. A szetted ezáltal kontrasztos lesz, de mégis megmarad az egyensúly.

    

   

Akik nem szeretnek az őszi komorságban kitűnni a tömegből, válasszanak a bézs, féloldalasan gombolt hosszúkabát és a pezsgő színű, rövid poncsó közül.

    

Vagy itt van ez a két szürke kabát, ha úgy akarsz eltűnni, mint szürke szamár a ködben. Színük, mint a kő, de lágyságuk a papíréhoz hasonlítható.

    

Az olló elszabadult, és bemutató végén láthattuk azokat a darabokat is, melyek nem tudták letagadni manieres mivoltukat. Rétegelt miniruha és „madártollas” szoknya volt a pont az i-re és a hab a Manier-tortára.

    

A teljes képgalériát itt nézhetitek meg.

Lazáry Fanni

Fotók: Holecz Endre


1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
«1234567»

A francia mesterek - Elle Fas...

Az Elle magazin Magyarországra csábított három rangos tervezőt és kollekciót!»»

H&M Conscious...

... hogy tudatosan legyünk trendik!»»

Daalarna 2014

Hófehér díszletek között, 34 méter hosszú kifutón végigvonulva kápráztattak el Benes Anita modelljei.»»

Budapest Fashion Night 2014

Csodás ruhák nőknek és férfiaknak a Nagy Ágota Collection 2014-gyel és a Galamb szabósággal»»

Hrivnák Tünde formaruhákat te...

Az új szállodai formaruhák üzenete a régi korok és az új idők értékeinek összefonódását jelzi.»»

Toni&Guy Fashion Week Budapes...

Hordható sikk Nanushkánál, mesteri szabások a Use-nál, kreatív kalapok az Anda kifutóján.»»