2010. március 27.
Budapest Fashion Nights - Orlando divatbemutató
Masnik kora
A fekete koktélruhák és kosztümök felvonulását a magenta és pink színű masnik hivatottak a kiegészítésen túl kiemelni és elkápráztatni a szemeket, ám sajnálatos módon, az ötlet megvalósítása közbeni rossz anyagválasztás miatt, a káprázat és az egyediség elmaradt. A masni, mint fő és egyetlen díszítőelem megjelent a ruhák hátulján, ujján, a mell alatt és deréktájon, de a kifinomult érzéstől elragadott minket az összes gyűrődés, mely a szoknyákon, blézereken látszódott, hiszen minden korábbi, a színfalak mögötti, apró rezdülést és mozdulatot látni lehetett a ráncokon.
Klasszikus elegancia
A púderrózsaszín ruhák és kosztümök esetében már kevesebb masnit láthattunk, ám annál több, virágsziromra emlékeztető megoldást, többek között a csuklókon, a nyaknál és a váll magasságában. Egészen egyszerű szabású darabok ezek, a klasszikus női vonalakat emelték ki szűkített fazonokkal és a nőiesség hangsúlyozásával. Következőleg komolyabb, estélyinek is beillő változatok sorakoztak a kifutón, melyeknél a nőies vonalakat strasszok borították, akár a dekoltázsnál, akár az egész fűzőn.
Színfolt
A tavasz beköszöntével a színek is újra előkerültek, az élénkebb árnyalatok betöltötték a színpadot. A barack és lila ruhákon kívül a piros volt az, mely leginkább ihletet nyújtott a tervezőknek, ezt kiegészítendő a tüll anyaggal, melyből a szoknyák és díszítések készültek. Az abszolút egyszerűség elkerülése végett az éj kék ruhát fehér tüll aljjal színesítették, mely valóban kiemelte és izgalmasabbá tette a sziluettet.
Esküvő előtt
Az anyagok keverésével és strasszokkal kiemelt ruhák a fehértől a bézs árnyalatokig terjedtek, fodrok és virágok díszítették őket. A fő motívumok a váll és/vagy nyak körül, saját anyagból, keresztpántos megoldással készült kiemelések voltak, melyek akár a derék magasságában is díszítésként szolgáltak. A tüll anyagból készült, elől rövidebbre hagyott szoknyákon barokk hatást érezhettünk, mindezt hasonló színű fűzővel kombinálták, mely esetében sokszor a dekoltázsra helyezték a hangsúlyt.
Végszó
Könnyed, ám már korábban megismert sziluetteket láthattunk, melyek sokszor a hordhatóság kérdését vetették fel bennünk, hiszen még a modelleknek is nehezükre esett a kifutón végig lépkedni bennük.
Székely Krisztina
Fotók: Berczi Dávid