2010. március 28.
Wonderland 2010. tavasz-nyár
Fergeteges szezonnyitó divatshow az Aréna Plazában
Egy fantáziavilágba csöppentünk 2010. március 25-én az Aréna Plaza jóvoltából, ahol a mesék hősei és a legújabb trendek egy roppant dinamikus ötvözésben keveredtek egymással.
Meseország kapuja
Hihetetlen látvány fogadott bennünket a bevásárlóközpont emeleti lezárt részéhez érve, ugyanis maga Meseország kapuja tárult fel előttünk a dús díszítésű kapuval. Az első meglepetés után a második a rendezvény monumentalitása és exkluzivitása volt. A hatalmas nézőtér hatalmas kifutóval rengeteg vendég befogadására várt, akik lassan megtöltötték az egész helyszínt, felsorakoztatva megannyi celebritást.
Mese-elemek
Az est háziasszonya Horváth Éva volt, aki köszöntötte az egybegyűlteket és felvezette az előttünk álló estét. A pláza üzleteinek kínálatából Lakatos Márk stylist válogatott, s Lukács Gabi rendezése a tánckarral kiegészülve pedig egy nagyon profi táncos showt hozott létre. S amit mindenki roppant felcsigázva várt, elkezdődött az a képzeletbeli utazás, mely a mesék birodalmán át kalauzolt bennünket a táncosok és modellek vezetésével.
A fő vezérfonal mentén számos mesébe csöppentünk bele, a játékosság szó szerint nem ismert határokat. A ruhák mellett nagy hangsúlyt kaptak a jelmezes táncbetétek, melyeket még hangsúlyosabbá és látványosabbá tettek a kifutó hátteréül szolgáló hatalmas kivetítőn folyamatosan megjelenő rajzfilmes és egyéb mese- és fantázia jelenetek. Nagyon jó érzékkel választották meg a ruhák stílusához illő meséket, azt a világot, mely kihangsúlyozta az életérzést, melyet egy-egy ruházati cég képviselt.
Hol volt, hol nem volt…
Megelevenedett az Óz a csodák csodája Dorothy-ja, a bádogember, a madárijesztő és az oroszlán személyében fekete seregélyek kíséretében, marionett bábuk lejtették madzagon rángatott táncukat. A gengszter világ sötét alakjai rejtegették magukat a kalapok mögött, s a boszorkányok is tűztáncot lejtettek a pódiumon. Az amerikai ikonok, mint Elvis, vagy Marilyn Monroe és a rockabilly korszaka sem hiányozhatott a sorból, és a jövő királyi udvara egy sci-fi mesében kelt életre.
A Disney világa Mickey Mouse és Minnie által is képviseltette magát, s a hajdani Gene Kelly legendás kettőse Jerry egérrel frenetikus módon került ismét színpadra egy matróz táncos jóvoltából. Az Addams family és a vámpírok a közönséget riogatták, miközben „Izé” volt látható a kivetítőn több példányban. Alíz csodaországában járva találkozhattunk a Nyúllal és a társaival a sakkbirodalomban kóborolva, valamint a retro mikrofon parókák bohémsága is vidám perceket okozott. A gyerekvilág nem létezhet lego és építő kocka nélkül, ám a mai kor apró emberkéi a számítógépes játékok chipjei közt nőnek fel gumicukrokat rágicsálva, vagy nyalókát és vattacukrot majszolgatva.
Dorothyk és Alízok divatja
A fiatal lányok farmert viselnek idén tavasszal és nyáron világos színekben vagy koptatott formában, halásznadrágként és shortként egyaránt, hozzá kockás ingek, virágmintás vagy csíkos blúzok és felsők illenek. A batikolt hatás is divatos, nagy tarisznya táskák és látványos kiegészítők a jellemzőek. Khaki, bézs és púderszínek is hódítanak, vágott orrú cipők és a magas sarok lezser, mégis nőies. Ilyeneket a Nara Camicie, a Replay, a Tatuum, a Stradivarius és a Pull and Bear kínálatából láttunk. A tengerész stílus a klasszikus kék-fehér-piros színekben örök divat, a pólókat farmerekkel, halásznadrágokkal hordjuk, ám piros vagy kék kabát is megjelenhet e stílusnál. A Marks & Spencer és a GAS ruhái között találhatunk például ilyen outfiteket. A háremnadrág és leggings bő, ejtett felsőkkel nagyon trendi, a pólók feliratosak, illetve kedvenc ikonjainkkal díszítettek. Pepe Jeans és Bershka összeállításaiban fedeztük fel ezt az irányzatot.
Melegítőket és sportruházatot a Bázis 2000 és Retro ajánlott, színes, pink s élénk árnyalatok és a fekete egyaránt fellelhető volt. Fehérneműt és fürdőruhát az Intimissimi, a Tezenis, a Bázis 2000, a Triumph és az Oysho mutatott be. A fekete és rózsaszín sokszor előfordult, az apró virágminták alsóneműk romantikájában hódítanak. A pasztellek pizsamákban és hálóruháknál nagyon kedveltek, ám játékosak a Disney figurás alsóneműk is. Nőies, városi irányt és alkalmi vonalat a Mayo Chix, a Marks & Spencer és az Art’z Modell képviselt, itt kosztümöket, csíkos ruhákat, csillogó fekete alkalmi ruhákat és menyasszonyi ruhákat is megcsodálhattunk. Színes rockabilly életérzést a C&A biztosított a harang szabású szoknyákkal, a karcsú derékkal és a pöttyös ruhákkal.
Elvisek és más hősök viseletei
Lezser utcai viseleteket a Nara Camicie, a Marks & Spencer és a Tatuum ruhái képviseltek, a férfiak könnyed, gyűrt len és szövet nadrágokat hosszú és térdig érő változatban is viselnek az idei tavaszon és nyáron, világos színeket, hozzá vékony ingeket kockákkal vagy egyszínű változatban. Sportosan elegáns a megjelenés egy diszkrét pulóverrel vagy mellénnyel kiegészítve. Farmereket felgyűrt aljjal, hozzá pólóval és dzsekivel, csíkos inggel a Pepe Jeans, a Replay, a Pull & Bear, a GAS és a Bershka kínált szürke, bézs és fekete színekben. Sportolásnál a lábszárvédő itt is megjelenik, nemcsak a nőknél.
Fekete és mintás, kockás shortok és bermudák akár strandra is, kapucnis melegítők és sportcipők a Bázis 2000, a GAS és a Retro ajánlásával hordhatnak a férfiak. Az alsónemű viccesen lehet katicás, malacos, de konszolidáltan egyszerű is, az atlétával egyetemben, ahogy az Intimissimi, a Tezenis és a Triumph elképzelte. Eleganciát aznap a Kristóf és a C&A képviselt az önmagában csíkos és hajszálcsíkos zakókkal és öltönyökkel, melyekhez pasztelles nyakkendőket viseltek a modellek. Az esküvőkre is gondolva a bemutató végén pár menyasszony és vőlegény lépett a kifutóra.
Minden jó, ha vége jó
A fergeteges finálénál minden táncos és modell felvonult az alkotógárdával együtt, s színes, csillogó konfetti és lufi eső záporozott a nézőseregre. Hihetetlen este volt nagyon színvonalas és jól szervezett formában, ahol a dinamikus, mesés látványvilág és a zenei összeállítás azt tükrözte, hogy a divattal merjünk játszani és használjuk a fantáziánkat bátran az öltözködésben is. Kezdődjön a tavasz, az Aréna Plaza divatshowját még többször láthatja a nagyérdemű a divathét folyamán.
A divatbemutató fotóit itt és itt láthatod!
Ungor Tímea
Fotók: Holecz Endre