Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

2010. június 21.

KREA divatbemutató

Modern iskola, modern helyszín, modern ruhák

2010. június 18-án a Nyugati pályaudvar forgatagához közel, az U26 clubshopban került megrendezésre a KREA kortárs művészeti iskola divatbemutatója, ahol az idén diplomázó hallgatók kollekciói mellett a tavaly végzettek új öltözékeit, valamint az első- és másodévesek ruhaobjektjeit is megtekinthették az érdeklődők.

A produkció igazi együttműködés volt az iskola részéről, hiszen nem csak a divattervező szakos hallgatók munkáit láthattuk. A tökéletes összkép megteremtéséhez az iskola sminkesei és stylist hallgatói is nagyban közrejátszottak. Utóbbiak munkáit divatfotók formájában a kivetítőn egész este megfigyelhette a nagyérdemű.

Első- és másodévesek kollekciói

Az első blokkban az I.-II. évesek ruhái mutatkoztak be. Ezek nem is igazán, mint pret-a-porter összeállítások szerepeltek, hanem mint objektek, kísérletezések. Bemutató tervezőként szerepeltek az iskola tanulóinak legjobbjai, név szerint: Bak Kyra, Fehérvári Gabriella, Kertészné Torma Mária, Pákozdi Alexandra, Varga Zsófia, Bódis Boglárka, Galla Zoltán, Márton Ágnes Alíz, Strott Tímea, Varga Zsuzsanna, Dudás Ildikó, Holler Eszter, Lajos Attila, Tóth Melinda, Várnai Ágnes.

Láthattunk a hölgyeken ráncolt pólómegoldást cicanadrággal viselve, továbbá aszimmetrikus fazonokkal, fodrokkal, gombolós, illetve galléros megoldásokkal feldobott felöltőket is. A folytatásban barna flitterekkel dekorált ruhadarabokat viseltek a modellek ráncolt varrású sortokkal, ezeket azok a cicanadrágok követték a show során, amelyeket a pamut és a farmer anyagok ötvözése tett egyedivé.

A nadrágok között leginkább leggingst, csípőnél bő, majd a térdtől szűkülő pantallókat, sortokat, valamint magasított derekú darabokat tekinthettünk meg. A férfiakra is gondoltak a Krea első- és másodéves hallgatói, számukra is készültek különböző objektek és hordhatóbb darabok egyaránt. Az erősebb nem arcát is eltakarták a hatalmas garbónyakak, csuklyák, kapucnik, de viseltek a férfimodellek melegítőfelsőt, szövetnadrágot, mellényt, elegáns nadrágot, egyszerű pamutpólót is; a nekik szánt outfitek leginkább a szürke árnyalataiban készültek.

A második részben először az iskola végzős hallgatói, majd a friss diplomások fedték fel tehetségüket.

ANNAEVA - City Noir

A márkanév két tervezőt, Kárpáti Évát és Hackbold Annát takar. A duó az idei Fashion Awards gálán elnyerte az Év Fiatal Divattervezőjének járó díjat. Bemutatott kollekciójukat a 40-es, 50-es évek, a képregények és az akkoriban dívó fim noir hangulata inspirálták. A formák, szabásvonalak ennek megfelelően, a nőies koktélruhák hol egymagukban, hol krimiket idéző ballonkabátok alá rejtve jelentek meg. Az outfitek színvilágát a Sin City jellegzetes fekete és annak különböző tónusai, feltűnően színes kiegészítőkkel, toldásokkal ellátott kettőssége jellemezte. Anyaghasználatban leginkább a természetes eredetű, kényelmes, laza viseletű, pamut alapú matériákat, valamint a bőrt és a mikroszálas poliésztert részesítették előnyben.

ANNAEVAANNAEVA

Dudás Judit - Time To Change

A tervezőnő 2008-ban egyedüli magyarként nyert díjat a Triumph Fashion Awards pekingi versenyén. Legújabb kollekcióját a népviselet, az ősi idők ihlették. A dizájner hosszú kísérletezés után hatalmas odafigyeléssel választotta kreációi anyagát, a futtert, jersey-t, viszkózt, de a repertoárt szélesítették még műszőrme kabátok és műbőr hatású kezelt vásznak is. Színekben a fekete, fehér és ezek árnyalatai domináltak. A ruhákon visszatérő motívumként jelent meg a búzakalász, a kollekció egyik fő ihlető eleme. Kiegészítőként Vágó Réka tervezte szandálok és Megyesi Sándor készítette csizmák, valamint Schilling Kolos kreálta kalapok, sapkák szerepeltek.

Dudás JuditDudás Judit

Polonszky Tünde

A tavaly végzett tervező 2010-es tavaszi-nyári kollekciója a nyaralások, tengerpart, fürdőzések hangulatát idézi. Lenge, nyárias anyagok, szatén, muszlin, pamut és vidám, kellemes, visszafogottan szembetűnő színek (arany, narancssárga, homok szín, barack, fehér, fekete) használatával biztosítja a forró napok divatos megoldását. Koktélruhák, cicanadrág-tunika együttesek, egyberuhák, zipzárral feldobott miniruhák alkották a szetteket.

Polonszky TündePolonszky Tünde

IMAGO MUNDI

A brand két tervezőből, Kardos Ágiból és Borbély Beából áll. Szintén 2010-es tavaszi/nyári kollekciójukat láthattunk. Témájuk az emberi belső, az anatómia mind színekben, mind formákban megmutatkozott. A fehér, csontszínű alapokat vöröses pinkes kiegészítőkkel, betétekkel dobták fel, ezzel utalva a csontok és izomzatok, az emberi hús és vázrendszer találkozására. A kosztümök oldalt kivágása hasonlít a bordák alakjára, szerkezetére. Az áttetsző és nem áttetsző anyagok váltakozása és a sötét-világos színek kombinációja pedig játékos eleganciát biztosított a felvonultatott daraboknak.

IMAGO MUNDIIMAGO MUNDI

A bemutatót népszerűsítő plakátok és flyerek ígéretéhez híven nem csupán egy show-n vehettünk részt, hanem egy ezt követő partyn is, aminek zenei felelősei a Mustbeat Crew tagjai voltak. Az esemény iránti nagy érdeklődést a gyülekező esőfelhők ellenére is rendíthetetlenül kitartó, divatra éhes közönség tekintélyt parancsoló száma mutatta.

A divatbemutatón készült fotókat itt találod.

Doroszlai Beáta, Guttray Móni

Fotók: Holecz Endre


Mse 2010-06-21
én abszolút úgy érzem, hogy biztonsági játékosok. Igaza van a Réz Andrásnak, hogy mi csak koppintunk...azért vannak jó darabok is, persze.
Mse 2010-06-21
én abszolút úgy érzem, hogy biztonsági játékosok. Igaza van a Réz Andrásnak, hogy mi csak koppintunk...azért vannak jó darabok is, persze.
Shoegal 2010-06-21
Volt néhány igazán jó darab, de néha nagyon hiányzott az eredetiség.

1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
1234567»

Fashion Week Budapest

Mindig is úgy gondoltam, hogy a Toni&Guy FashionWeek a magyar divatélet legrangosabb eseménye kis hazánkban. Az...»»

MQ Vienna Fashion Week

Pár héttel ezelőtt levelet kaptunk a bécsi thai nagykövettől… Bécsi Divathetek négy thai származású divetterv...»»

FF 2014 AW Fashion Show, Lond...

Itthon kevés brand jár el úgy, mint az igazán nagyok. Nem is gondolnátok, hogy egy olyan márka, mint az F&F, mek...»»

Toni&Guy Fashion Week Budapes...

A Toni&Guy FWB második részében az ANDA, a Nanushka és a USE Unused kollekcióját mutatjuk be!»»

Toni&Guy Fashion Week Budapes...

Toni&Guy Fashion Week Budapest már harmadik alkalommal! Természetesen Mi is ott voltunk!»»

A magyar delegáció - Elle Fas...

A Nubu, Kata Szegedi és Dori Tomcsanyi mutatta be nekünk SS kollekcióját!»»