2009. november 10.

Megérinthetetlen boldogság

Mikor megvan mindened, s még sincs semmid. Erről szól a Kifutón a semmibe című film, meg Giaról, a szupermodellről, aki folyamatosan kereste a boldogság azon szegletét, mely az emberi szemek elől láthatatlan. Csillogás, szerelem, divat és drogok - egy élet része, mely túl korán ért véget. S a boldogság valóban érintetlen maradt!

Ami összeköt: a divat!

Ki ne vágyott volna már sok pénzre, csillogásra és hírnévre?! Gia Marie Carangi mindent elért, amiről egy nő valaha is álmodhat. A Vogue címlapjáról nézve boldognak és tökéletesnek tűnt, élete azonban korántsem volt ennyire álomszerű. Története átlagosnak is nevezhető, hiszen nem ő az első, aki a rivaldafényből a mélybe zuhant, mégis személye, egyénisége és tragikus sorsa egyedivé, meghatóvá teszi.

Egy név: Gia

Gia 1960. január 29-én született Philadelfiában. Testvére, Joe így emlékszik rá gyerekként: „A szoba egy része csak az övé volt. Az itt lévő ágyon sorakoztak a babái, úgy, mint minden más átlagos lánynak.” Családi életük azonban nem volt szokványos. Állandóan veszekedő szülei 1971-ben különváltak. Gia édeanyja, Kathleen elköltözött, majd hamarosan ismét férjhez ment. Gia ekkor volt 11 éves, s mivel nagyon közel állt anyukájához, ezért megviselték a történtek. A válást követően szinte senki nem figyelt rá, ezért tinédzserként bármit megtehetett, amit csak akart. A zenében és a koncerteken lelt második otthonra. Imádta Dawid Bowie-t és folyamatosan lázadt. Édesanyja elmondása szerint már ekkor bárkit bárhol szájon csókolt, legyen az lány vagy fiú.

A tinédzser éveinek közepén jött a lehetőség, melyet megragadott. A család egyik barátja, Joe Petrelis elkészítette első képeit, melyen nemcsak szép, hanem különleges és természetes volt. „Nem tudom megmondani, hogy csinálta. Gia ösztönösen érezte, hogy mit kell csinálni a kamera előtt, ezért vált nagyszerű modellé.” - mesélte Joe később. Aztán 1978-ban New Yorkba ment szerencsét próbálni. Anyukája lent várta egy kávézóban, míg Giat meghallgatta Wilhelmina Cooper, egy modellügynökség vezetője. Szerződést ajánlottak neki, s dolgozni kezdett. Mindenki meglepetésére a sok szőke modell közül kiemelkedett és karrierje elindult a csillagok felé. A fotósok szerették, mert laza és könnyed volt. 1978-ra olyan nagy újságok címlapjain jelent meg, mint a Cosmopolitan vagy az amerikai Vogue.

Miközben milliárdokat keresett, magányos volt. Michael, a másik bátyja így emlékszik: „Egyedül volt és keresett valakit, aki szeretni tudja. Néha az éjszaka közepén megjelent a házamnál és arra kért öleljem meg.” Később - 1978. októberében - adódott egy munka, mely hatást gyakorolt egész életére. Épp Cris von Wangenheim fényképezte, mikor jött a hirtelen ötlet: ha marad a fotózás után, akkor csinálnak néhány meztelen képet. Gia egy kerítés mögött állt, teljesen meztelenül esetlen törékenységet sugallva. Cris feloldva a magányos pózt, megkérte a jelen lévő ismert sminkest, Sandy Lintert, hogy vesse le ruháit és álljon a másik oldalra. Megtette, a képek pedig elkészültek. Ezek a fotók később bejárták a világot, akárcsak a szárnyra kelt hír: Gia beleszeretett Sandy-be. Nehéz megmondani, hogy szerelmük mennyire volt valós és élethű, de az biztos, hogy a vonzalom nem hiányzott. „Virágokat küldött és udvarolni kezdett, melyet imádnivalónak találtam. Végül jártam vele.” - mesélte Sandy. Kapcsolatuk mindvégig viharos és heves volt.

Szerették egymást, de mégsem valósult meg a teljes összhang. Majd Gia életében egyre nagyobb szerepet kaptak a drogok, főleg 1980-től, mikor Wilhelmina Cooper tüdőrákban meghalt. Az akkor még mindig túl fiatal és szeleburdi Gia nem tudta feldolgozni támogatójának elvesztését. A drogok nemcsak a bulik, hanem a hétköznapok részévé váltak. A boldogtalanság és a problémák ellenszere a heroin lett. Ha kellett, ezzel feküdt le este vagy így kelt fel reggel és állt a gépek elé. Nem számított mások véleménye, nem törekedett diszkrécióra. Csak a boldogság piciny szeletéért küzdött a rivaldafényben.

A helyzet egyre rosszabb lett. Az 1980-as Vogue fotózáson már ott voltak a tűnyomok a karján. A megkeresett pénzt drogra költötte. Szakmai karrierje leáldozni kezdett. Lassan senki nem akarta alkalmazni, mert a fotózások közben is lőtte magát, sokszor elaludt vagy önkívületlen állapotba került. Több leszoktató program után sem volt teljesen tiszta. Mikor New Yorkba visszatérve az egyik ügynökség vezetője, Monique Pillard a munkaszerződés aláírása előtt arra kérte, hogy mutassa meg a karját, csak ennyit válaszolt: „Nem. Akarsz alkalmazni vagy sem?” Alkalmazta, bár Gia már korántsem volt a régi. Az 1982-es Cosmpolitanban szerepelt utoljára a címlapon. Droggal való vívódásának az akkor még kevésbé ismert betegség, az Aids vetett véget. A haldokló lányhoz nem engedett senkit közel az édesanyja, mert szerette volna, ha mindenkiben egy szép modell arca marad meg. Gia szervezete végül feladta és 1986. november 18-án, huszonhat évesen meghalt.

És egy film: Kifutó a semmibe…

A modell életének bemutatása jól sikerült. Többek között azért, mert Angelina Jolie látható a főszerepben, akinek szépsége és színészi játéka is elragadó. Ha kell, akkor laza, ha kell, akkor csábos. Ebben a filmben nincsenek korlátok: nők és férfiak ruha nélkül, lopott vágyak azonos neműek között. A történet szinte lépésről-lépésre követi Gia önéletrajzát, mégis vannak momentumok, melyek sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak. Ezzel nemcsak érdekesebbé teszik a filmet, hanem gondolkozásra is késztetnek.

„Anya: - Nézd magad. És nézz meg engem.  Nézz minket. Nézd, milyen csinik vagyunk. Az vagyok. Én vagyok a legcsinibb csinibabább. Gia: - Te vagy. Te vagy a legcsinibb csinibabább!” Hangzik el a film elején az édesanya szájából. A legcsinibb csinibaba, Gia pedig valóra váltott egy álmot és egy röpke pillanatra az egész világ a lábai előtt hevert. Többek közt az a divatvilág, mely gazdagságot, csillogást és szépséget ígér. Melyre oly sokan vágynak, vágytak és vágyni fognak. Egy életre, mely mégsem egészen olyan, mint amit az újságok címlapjai hirdetnek. A Kifutón a semmibe című film első öt percében elhangzik a mondat, mely determinálja a későbbi eseményeket: „A divat nem művészet. A divat még csak nem is kultúra. A divat csak reklám. És a reklám, az pénz. És minden egyes dollárét, amit megkeresel vele, valakinek fizetnie kell!” Azon lehet vitatkozni, hogy a divat művészet-e vagy sem, viszont azon aligha, hogy ezt a filmet minden divatrajongónak látnia, éreznie, értenie kell!

Gia Marie Carangiról még bővebben itt. 

Szlopóczki Janka

Forrás, fotók: Kifutó a semmibe (1998),

thegiacarangiproject.com,

giacarangi.org,

inoutstar.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is:

	Répási Krisztina		2010-03-31
	Szegény....A film nekem is tetszett!

	Pintyőke		2009-11-11
	hát elég durva a film nem mondom, pláne, hogy valós történet....

	lili		2009-11-10
	Jó volt a film, tetszett.