Andy Warhol, a pop art fenegyereke
Nincs ember, aki ne ismerné Andy Warhol nevét, ami szinte teljesen egybeforrt a 20. századi pop art stílussal! Munkássága mindig megosztotta a véleményeket, egyesek szerint irányadó volt, mások szerint provokatív, és néha megbotránkoztató. Sokat vitatott alkotásainak nagy része ma mégis milliárdosok magángyűjteményeiben található meg és a róla elnevezett pennsylvaniai múzeumban. De ki is volt valójában ez a polgárpukkasztó modorú világhírű művész, aki karrierjét reklámgrafikusként kezdte, majd, mint festő, és avant-garde filmkészítő vált közismertté?
Kibontakozó tehetség
1928. augusztus 6-án született Pittsburgh-ben, Andrew Warhola néven. Szülei, Ondrej Warhola és Julia Zavacky a mai Kelet-Szlovákiából vándoroltak ki Amerikába. Ő volt a legkisebb gyermek a családban, két idősebb testvére: Paul és John. Andy tehetsége és különcsége már gyermekkorában megmutatkozott, ezért szülei mindent megtettek annak érdekében, hogy tanulmányait támogassák. Főleg apja látta meg benne a lehetőségeket, aki mindig is nagy jövőt képzelt a fiának. Halála előtt az utolsó kívánsága az volt, hogy a család minden megtakarított pénzét Andrew útjának egyengetésére költsék. Apja halála után Andy műkereskedelmi művészet szakon folytatta tanulmányait a Carnegie Institute of Technology-n.
1949-ben költözött New York-ba, friss diplomájával. Andy ekkor még csak a reklámszakmában kamatoztatta tehetségét, áruházi kirakatokat rendezett, reklámokat rajzolt, és olyan lapok felkéréseinek tett eleget, mint a Vogue és a Harper’s Bazaar. Albérletben, majd kommunában élt, és nevét is ebben az időben változtatta meg Andrew Warholáról Andy Warholra. A félénk, visszahúzódó és szótlan fiúból hamarosan a város egyik legfelkapottabb reklámszakembere lett.
A pop art hercege
Első önálló kiállítását 1952-ben rendezte meg a Hugo Gallery-ben. Kirobbanó sikereit talán az is megalapozta, hogy a második világháború után szárnyra kapott új irányzat, az absztrakt expresszionizmus ideje már leáldozóban volt. Az 1960-as évek elején, a gazdasági fellendülés korszakának közepén az Egyesült Államokat is elérte a pop art hulláma. Ekkor volt születőben a tömegcikk-kultúra, mely a hétköznapi, a mindennapokban használt tárgyakat helyezte előtérbe. A pop art, mint stílus, számos technikájával együtt Angliában született az 1950-es években, mégis Amerikából indult el térhódító útjára, és vált ismertté.
Andy Warhol figyelme és művészete a hatvanas években fordult a tömegtermelés árucikkei és tárgyai felé. Miután megfestette a leveskonzervek sorozatát – mely Cambell’s leveskonzerv néven vált híressé -, a New York-i művészeti élet egyik meghatározó figurájává vált. 32 tagból álló sorozatot 1962 nyarán állította ki a Ferus Gallery-ben. Pontosan úgy helyezte el a vásznakat, ahogy egy szupermarketben szoktak sorakozni a konzervek. A pop artot népszerűsítő kiállítóhely egy csapásra átalakult egy hétköznapi bevásárlóközpont színterévé, s mintha a polcok kínálatát követte volna az ember, úgy következtek egymás után a más-más ízesítésű leveskonzerveket hűen ábrázoló képek, de amíg az eredeti konzervek 27 centbe kerültek, Warhol egy-egy festménye 100 dollárt ért. Andy Warhol az áruházakra úgy tekintett, mint önálló múzeumokra, és alkotásaival megpróbálta elmosni a szépművészet és kereskedelem művészete közötti éles határvonalat.
Warhol egyenesen dicsőítette a tömegkultúrát, és a reklámok által megteremtett formanyelvet, de leginkább ezek társadalmi hatásai foglalkoztatták. A művész egyszer így nyilatkozott az amerikai ikonná vált Coca Coláról: „Amerika azért fantasztikus, mert a leggazdagabbak lényegében ugyanazt fogyasztják, mint a legszegényebbek. Tévénézés közben az ember megiszik egy Coca Colát, s tisztában van azzal, hogy az elnöknek vagy Liz Taylornak is ez a kedvenc üdítőitala, s lám-lám, itt ülsz te, s szintén Coca Colával oltod a szomjad. A Coca Cola az Coca Cola - jelentette ki nyomatékosan - , több pénzért sem vásárolhatnál ennél jobb italt.”
A provokatív művész
Andy Warhol nem csak művészetével vívta ki az emberek megbotránkozását és meghökkenését, furcsa személyisége is ellentétes érzelmeket váltott ki másokból. Viselkedése néha meglehetősen groteszknek volt mondható. Az ’50-es években különc megjelenésével, ezüstre és szőkére festett tépett tincseivel borzolta a kedélyeket. Miután sikeres lett, gyakran okozott meglepetést kiszámíthatatlan allűrjeivel, például számtalanszor megesett, hogy valaki mást küldött el önmaga helyett a kiállítására vagy dedikálni, és pusztán szeszélyből üres képkereteket állított ki, mondván, hogy a hozzá nem értő sznoboknak úgysem tűnik majd fel. A Jim Morrison életéről és zenekaráról szóló film, a The Doors egyik jelenete egy sápadt, rébuszokban beszélő, túlvilági figurának mutatja be Andyt, aki egy telefont ajándékoz Morrisonnak, amin keresztül elmondása szerint beszélhet Istennel. Mindezek mellett talán az is táplálta mások iránta való ellenszenvét, hogy nyíltan fel merte vállalni homoszexualitását. Ez akkoriban még nem volt megszokott, csak néhány amerikai művész vette magának a bátorságot, hogy a világ elé tárja nemi hovatartozását. Mindaddig sokan azt gondolták Warholról, hogy teljesen aszexuális, legalábbis filmjei alapján azt feltételezték róla, hogy amolyan „kukkoló”.
Arany Marilyn Monroe és avant-garde filmek
A leghíresebb selyemszitanyomatos képeit 1962-től kezdte megalkotni, és témaként olyan híres személyeket választott, mint Marilyn Monroe és Elizabeth Taylor. Andy Warhol Arany Marilyn Monroe című, szitanyomat technikával készült festményével valószínűleg többet tett a Marilyn-mítosz megteremtéséért, mint a róla készült képeslapok és poszterek, melyek tömegével árasztották el Hollywoodot. Marilyn mindig is szenvedett attól, hogy beskatulyázták a buta szőke szexszimbólum szerepébe, és a filmek, amikben játszott, mind arra épültek, hogy szexis kisugárzása által a moziszékekbe szögezze a férfiak sokaságát, és azokat a nőket, akik ikonként tekintettek a színésznőre, és olyanok szerettek volna lenni, mint ő. Marilyn titkon drámai szerepekre vágyott, és amikor a róla készült életrajzi dokumentumfilmekben megemlítette ezt az óhaját, a közönség mély felháborodását fejezte ki. Andy Warhol 1962-ben, Marilyn tragikus halála után készítette el az aranyszínű, éteri képet, melyhez a színésznő egyik reklámfotóját használta fel. Ez volt az a kép, ami igazi bálvánnyá magasztalta az elhunyt színésznőt, és örökre halhatatlanná tette. Ez a legendás szitanyomat azóta sok divattervezőt megihletett, felkerült kalapokra, pólókra, és talán a létező összes ruhadarabra, amit viselni szokás.
Andy még mindig nem hagyott fel a tucattermékek iránti szenvedélyével, a hírességek különleges képmásainak megteremtése mellett azon is fáradozott, hogy saját termékeket állítson elő. ’62-ben alapította meg a Gyárat, ahol több művésszel dolgozott együtt, meglehetősen szélsőséges körülmények között. A közös műteremben főként lenyomatokat, cipőket, posztereket készítettek, melyeknek minden egyes darabját Warhol tervezte. A Gyár olykor-olykor átalakult ideiglenes filmstúdióvá, ahol a művész kísérleti, elvont témájú, avant-garde filmjeit készítette. Ezek nagy része sokszor érthetetlenül hosszú és unalmas volt, egyes filmjei meg kifejezetten pornográf elemeket mutattak fel. Az „Alvás” című filmjében semmi mást nem mutat a kamera, mint egy hat órán keresztül alvó ember képeit.
Merénylet és újrakezdés
Andy Warhol kultikus személlyé nőtte ki magát, nem csak művész volt, hanem egy kaotikus személyiség, aki sokakban csodálatot keltett, viszont mások épp annyira elítélték érte. Műtermét és partijait az underground élet legfurcsább figurái látogatták, akik épp olyan különcöknek voltak mondhatók, mint maga Andy.
1968-ban Warholt kétszer mellbe lőtte Valerie Solanas, aki korábban Andy egyik filmjében szerepelt. A zavarodott fiatal nő tette után pár órával önként feladta magát a rendőrségen. Az ellene elkövetett merényletben a művész életveszélyesen megsérült, de az orvosok csodával határos módon megmentették az életét. Nem tudni, hogyan élte meg valójában ezt a nehéz időszakot, barátai elmondása szerint felépülését követően azonnal munkájába temetkezett, és fáradtságot nem ismerve dolgozott. Néhány összejövetelen azonban büszkén mutogatta sérülése nyomait, és valósággal elbagatellizálta azok súlyosságát. Ezekben az időkben Andy művészete teljesen más irányba fordult, a tömegtermeléstől eljutott a sikeres és gazdag emberekig. Egyedi portrékat kezdett el festeni a korszak leghíresebb embereiről, mint például Michael Jacksonról, Mick Jaggerről, és Brigitte Bardot-ról. Sokoldalúságát bizonyította az is, hogy üzletemberként is sikeres volt. Elindította az Interview nevű lapot, majd egy éjszakai szórakozóhelyet nyitott. 1974-ben kiadta Andy Warhol filozófiája című könyvét, melynek gondolatai főként munkáról, szerelemről és művészetről szóltak. 1981-ben a londoni Royal Academy megrendezésében nyílt kiállítás Új szellemiség a festészetben címmel, melyen Andy is szerepelt képeivel. Közös tárlatán Roi Neimannel és a graffitifestő Jean Michel Basquiattal együtt mutatta be képeit. A halála előtti években több fiatal művészt is felkarolt, mint Keith Haringet és Robert Mapplethorpe-ot.
A „Warhol-kultusz” tovább él
Andy Warhol 59 évesen hunyt el, 1987. február 22-én New York-ban. Halálát egy epehólyagműtét után felmerült komplikáció okozta. A művész köztudottan rettegett a kórházaktól, már maga az épület látványa félelmet keltett benne, mégis egy közkórházban érte utol a végzete.
A pop hercegének titulált művész tiszteletére 1994-ben múzeumot alapítottak szülővárosában. Andy Warhol művei ma már dollármilliókat érnek, az aukciósházak legnépszerűbb kortárs alkotásai közé tartoznak, melyek nem hiányozhatnak a gazdag gyűjtők féltett kincsei közül.
Kiss Krisztina
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is: