A huncut sikolyok királynője
Björk
Björkről nem könnyű írni. Világéletemben imádtam, ma már inkább félve hallgatom sorban megjelenő albumait. Valahogy már nem olyan varázslatos számomra, mint mikor még kislányos arccal és elképesztő ruhakölteményekben ugrált a színpadon. Stílusa tökéletesen egyedi és eredeti volt mindig is, öltözködése teljesen eszement, így a divatikonok között inkább a kispadra ültetném, míg az énekesek közt a Jóisten bal tenyerében lenne a helye.
Borzasztóan szerelmes voltam abba a fiúba, aki először beszélt nekem Björkről. Odavolt azért, amit a csaj zenei fronton művelt, ahogy én is, hiszen akkor még (a 90-es években) szokatlannak és újnak számított. Björk a kísérletezés irányába indult el a pop- és az elektronikus zene keretein belül, amire akkor nagyon vevők voltak az emberek. Hatalmas sikereket ért el, első lemezeivel tarolta a legnagyobbakat, így szinte az egész világon ismertté vált az Izlandról jött pöttöm énekesnő.
Az indulás
A története a következő: 1965-ben, november 21-én megszületik az izlandi Reykjavíkban, ahol is a Björk Guðmundsdóttir nevet kapja, amit azt hiszem Európában nem sokan tudnának kiejteni. A björk szó jelentése izlandiul nyírfa. A kislány valódi zenei zseni: már két évesen tudja kívülről a Muzsika hangja című musical összes dalát, ami azért nem kis teljesítmény. Ez azonban még nem minden: 5 évesen zeneiskolába jár, 12 évesen pedig kijön élete első szólóalbuma Björk címmel, ami nagy sikernek bizonyul, sőt, a platinalemez státuszig jut! Ezután lehetőséget kap egy újabb lemez készítésére, ettől azonban visszakozik, hiszen még nagyon fiatal. Inkább vesz egy zongorát a keresett pénzből és saját zenéket kezd írni.
Punk korszak
Hamarosan megkörnyékezi a punk mozgalom. Legelső zenekara csak lányokból áll és divatikonhoz nem méltóan, azonban lázadó punkokhoz igen: narancssárga hajjal és leborotvált szemöldökkel gitározik. Már ekkor zenei kísérletekbe kezd, egy fúziós jazz banda tagja lesz, azonban inkább a hangminták gyűjtögetését folytatja és hamarosan továbbáll. Nemsokára olyan remek zenekarokban játszik, mint a Tappi Tikarrass punk pop banda, ami magyarul annyit jelent, hogy dugó a szajha fenekében! Ezzel a páratlan nevű formációval két lemezt is megjelentetnek. Ekkor varratja magára Björk azt az ezeréves iránytű motívumot, ami azóta is bal karján díszeleg. Hogy mindig tudjam, merre tartok. Azt jelenti: soha nem tévedek el a ködben, és nem is tévedtem el! - mondja Björk a tetoválásról. Majd 1984-ben egy újabb bandával a KUKL nevűvel kezd el koncertezni, akikkel már az izlandi zenei élet krémjének számítanak. Itt már formálódik az a sikolyokkal jellemzett Björk, akit az egész világ megismert. Sőt, megjelenik egy verseskötete, amit csupán azért ad ki, hogy ki tudja fizetni a lakbért.
Nem állnak távol tőle a botrányok sem. 20 évesen teherbe esik szerelmétől, és hét hónaposan egy tv műsorban fedetlen hassal mutatkozik. Állítólag ettől a látványtól a nézők között egy idős hölgy szívinfarktust kap. Túléli ugyan, de felépülése után beperli Björköt. Az ügy elcsitulása után hamarosan összeházasodik gyermeke apjával, akitől aztán néhány éven belül barátságban elválik. Még a házasság kezdetén megszületik a baba, aki fiú és a Sindri nevet kapja. (Ma már több bandában is basszusgitáros.) Majd jön a már valóban sikeres Kockacukrok (Sugarcubes) zenekar, miközben Björk filmezik is. A Kockacukrok összesen három lemezzel jön ki, amelyek mind hatalmas sikert aratnak Izlandon. Ezután Björk 1992-ben Londonba költözik, mert egyre inkább az elektronikus zene felé vonzódik, London pedig ebben ma is csúcstartó.
A siker
Szólókarrierje ekkor kezdődik. 1993-ban kijön a Human Behavior című kislemez, amit nemsokára követ
a Debut, ez már nagylemez, és meglepően nagy sikernek bizonyul. Különösen Angliában és az Egyesült Államokban válik ismerté, ahol mindig vevők voltak az igényes popzenére. Ez akkor még valóban popzene. Ilyen még a Post és a Homogenic is, befogadható, bár különös darabok, de szerethetőek. És a fél világ rajong is értük. Későbbi korongjain Björk azonban elindul egy olyan irányba, amitől sok rajongója megijed. Kísérletezik az emberi hanggal, mindent erre épít fel, nyers valójában mutatja és ír rá számokat, amihez az elektronika van segítségére. Ilyen a csodaszép borítójú Medulla album, amelyen egyetlen hangszer sem szerepel és amelyet megelőzött a Vespertine, ami szintén idegeket próbáló darab, talán túlságosan finom, de a közönség azért még szerette. Nem szabad elfelejteni a ’97-es születésű Selmasongsot sem, amelyet Lars Von Trier Táncos a sötétben című filmjéhez készített Björk és amelynek a főszerepét is ő játszotta.
Én máig imádom Björköt, de néha már nem bírom hallgatni, mert egyre inkább olyan zenét csinál, ami az emberi tűrőképesség határát súrolja. Tényleg kísérletezik, ráadásul a saját hangjával, azzal az annyira egyedi csengésű kislányhanggal. Mindehhez társul még az izlandi nyelv furcsasága is, amit szintén kipróbált. Született zseni, de ez a zsenialitás néha már befogadhatatlan. Idén jött ki legújabb albuma, a Volta, amit a nagy visszatérésnek tartanak, visszatérésnek korábbi munkásságának stílusához, az elektronikus popzenéhez. Meghallgatva tényleg ütős, van benne valami azokból a zenékből, amiért valaha megszerettem, de néhol erősen elcsodálkoztam, hogy hogyan is férhet meg egymás mellet egy lírai duett a kemény technóval.
A divat és Björk
És hogy mi köze is van Björknek a divathoz? Trendinek éppenséggel nem mondható, hiszen annál sokkal több. Igazi egyéniség, aki mindent be mer vállalni mind zenében, mind öltözködésben. Az a kísérletező hajlam, ami zenei pályáját végig jellemzi, ugyanúgy megtalálható öltözködésében, videóklipjeiben és filmszerepeiben is. A lemezborítói is mind nagyon egyediek és sajátosak, mégis szépek. Számos munkájában feltűnik a japán kultúra iránti vonzódás, mint például a kedvenc albumom, a Homogenic borítóján, ahol japán gésa öltözékben látható az énekesnő, de egyes filmjeiben is. A Björkre annyira jellemző kislányos játékosság máig megbújik fellépő ruháiban és alkalmi öltözékeiben is, pedig már 42 éves. A különböző díjátadókra járva mindig sokkolja a közönséget eszméletlen kreációival. Például a Vespertine-turnén egy Marjan Pejoski által tervezett ruhát visel, amely egy hattyút formáz. 2005-ben ezt a ruhát felajánlja egy jótékonysági aukcióra. Máskor piros balerinatütüben vonul fel a vörös szőnyegen, vagy hatalmas margarétákat tűz a füle mögé. Gyakran ő áll ezeknek a ruháknak az elkészítése mögött. Leghíresebb talán az a hatalmas ruha, amelyben a 2004-es nyári olimpia nyitó dalaként elénekeli Oceania című szerzeményét, ehhez igazítva a ruha kinézetét is, hatalmas kék hullámokkal maga körül, ami egy 900 négyzetméteres lepel volt, így azt az állványt is takarta, amin állt. És akkor még nem beszéltünk azokról a sokkoló klipjeiről, amelyek hátterében szintén az ő abszurd és egyedi vizuális koncepciói állnak.
Zenei pályája töretlennek mondható. Ugyanúgy hullámvölgyekkel és csúcsokkal tarkított, ahogy magánélete is, amiről azonban keveset tudunk. Egy ideig együtt járt az aranyfogú drum and bass dj-vel, Goldieval, ma már azonban nem nyilatkozik magánéletéről. Nehéz is lenne utána kutakodni, hiszen jelenleg is Izlandon él, ahol állítólag szinte mindenki ismeri a másikat. Így hát be kell érnünk azzal, amit az általa létrehozott és elénekelt különleges hangulatú zenék nyújtanak. És ez szerintem éppen elég. Nekem legalább is igen.
Dörnyei Marianna
Fotó: entimg.msn.com,
indie-mp3.co.uk,
gatherroundchildren.files.wordpress.com,
theage.com.au
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is: