2011. január 9.
Topmodellek: múlt és jelen - I. rész
Vajon hogy néztek ki karrierjük kezdetén és mi történt velük azóta?
Klasszikus nőideálok, akik a modellszakmában történelmet írtak. Néhányan közülük mind a mai napig a címlapokról hódítanak, míg mások televíziós műsorokban köszönnek vissza, és bizony előfordul az is, hogy egyesek botrányaik miatt kerülnek újra és újra a köztudatba. Nézzük, kik is ők és mennyit változtak az elmúlt évtizedek alatt.
Naomi Campbell
Naomi azok közé a modellek közé tartozik, aki meghökkentő tettei mellett az utóbbi időben jótékonykodásairól és az egyenlőségért vívott harcairól ismert. Karrierje az 1980-as években kezdődött. Meghódította a kifutók világát, miközben 500 címlapon jelent meg. Nevéhez kötődik, hogy 1988-ban az azóta elhunyt barátjának és mentorának, Yves Saint Laurentnek köszönhetően felkerült a francia Vogue címlapjára. Ezzel ő lett az első fekete bőrű modell, aki a francia divatmagazin hasábjain megjelent. Az áttörés ekkor megtörtént és hamarosan, ugyanakkor csak második fekete modellként, de a brit Vogue kezdőlapját is bekebelezte. Különleges alakja, stílusa és a divatban elért szemléletváltásnak köszönhetően nevét örökre beírta a legnagyobbak közé. 2009-ben a Modelinia a legjobb modellek egyikének választotta, míg a nemzetközi models.com-on a modell ikonok rangsorában az előkelő tizenegyedik helyen szerepel. Nélküle már nem tudjuk elképzelni a modellvilágot.
Cindy Crawford
Cindy gyermekeinek születésekor - a modell világban eltöltött hosszú idő után - visszavonult. Karrierje az 1980-as években indult hódító útjára. A világban elsősorban védjegyévé vált, száj felett lévő anyajegyéről és a Keletre is eljutott Pepsi reklámról vált ismertté. A rendkívül jó üzleti adottságokkal rendelkező szépség egy egész Crawford iparágat épített fel, mely magában foglal számos parfümöt, s fitness videót. Neve igazi márkává vált a homedesign területén, míg a Deichmannal való együttműködésnek hála saját cipőkollekciót is magáénak tudhat. Ezek után nyilvánvaló, Cindy nem tud a divat nélkül élni. A divat meg nélküle?
Tyra Banks
Melyik divatőrült nem ismeri az America’s Next Top Model című amerikai reality showt? Ismerjük és szeretjük és nem csak azért, mert Tyra Banks neve összeforrt a sorozattal. Karrierje tizenegy évesen kezdődött és ekkor azonnal rekordot döntött. Az első Párizsban töltött héten huszonöt megkeresést, ajánlatot kapott. A kifutón való megjelenésének egyszerűen egyik tervező sem bírt nemet mondani. Az évek során természetesen ő is a legnagyobb tervezőkkel dolgozhatott együtt és a legnívósabb divatmagazinok címlapjára is felkerült. 2005-ben jelentette be, hogy elhagyja, vagy legalábbis eltávolodik a divatvilágtól és tévézni kezd. Ez a döntése olyan jól sikerült, hogy 2008-ban a The Tyra Banks Show Emmy díjat nyert.
Janice Dickinson
A jelenleg 55 éves nő vonásai még most is elárulják, hogy egy modellről van szó. Janice már az 1970-es években megjelent a divat világában, ezért nem meglepő, hogy saját magát az első szupermodellként aposztrofálja. Karrierje a "Miss High Fashion Model" cím elnyerésével kezdődött. A győzelem különlegességét az adja, hogy ebben az időszakban még a szőke hajú kék szemű lányok hódítottak, a barna hajú és szemű Janice mégis a figyelem középpontjába került. A szokásos modell életút, számos fashion show, kampány és címlap után ő is eltávolodott a kifutóktól, de a divat továbbra is fontos szerepet játszik az életében. 2003-től négy szérián keresztül a Tyra America’s Next Top Model című műsorának zsűri tagja volt, majd 2005-ben elindította saját valóság showját The Janice Dickinson Modeling Agency néven.
Linda Evangelista
A kanadai származású modell nemcsak ikonná vált, hanem a divattörténelemhez ő is hozzátett egy kicsit. Az 1980-as évek végén levágatta a haját, s fiús bubi frizurával próbált meg a fényképezőgépek elé állni. A divatvilág első reakciója viszont az volt, hogy törölték az összes fontosabb kifutóról. Nem sokkal később azonban rövid hajjal is újra címlapokra került. Egyedi stílusának és rendkívüli szépségének ugyanis senki sem tudott ellen állni. Az elmúlt évek alatt természetesen az öregedés őt is utolérte, ezért bevallottan - sok más egykori sztárhoz hasonlóan - a botox segítségével igyekszik megőrizni egykori vonásait.
Christie Brinkley
Christie-t egy amerikai fotós, Errol Sawyer fedezte fel 1973-ban Párizsban. Modell karrierjének egyik érdekes történése, hogy háromszor egymás után szerepelt a Sports Illustrated Swimsuit Issue magazin címlapján. A modellfoglalkozás mellett színésznőként, fotósként, íróként és tervezőként is megjelent a nagy közönség előtt. A többi ikonhoz hasonlóan a divat világa még mind a mai napig közel áll hozzá és az élete része, de természetesen kipróbálta magát más területeken is. A most 56 éves szépség még mindig igazán „jó nő”, ezt tökéletesen igazolják a Red Dress Collection fashion show-n készült képek. A piros, szűk ruha jól áll neki.
Kedvenc modelljeink óvatosan törekednek arra, hogy az öregedés a lehető legkevésbé látszódjon rajtunk. Ennek érdekében persze minden titkos praktikát és sok esetben orvosi kezelést is igénybe vesznek. Mindent összevetve azért bátran kijelenthetjük: jól áll nekik az öregedés is.
Szlopóczki Janka
Forrás, fotók: my-funspace.com,
models.com,
bryanboy.com,
cammib.com,
examiner.com,
ashthemoviegeek,
upi.com