2009. augusztus 22.
A Beckham kultusz
Világot megmozgató, trendeket diktáló világhírű futball bajnok a Los Angeles Galaxy klub tagja. Feleségével, Victoriájával korunk egyik álompárja, mely titulus folyamatosan megkérdőjeleződik. David stílusos és sportos, gondos családapa, ex Posh Spice neje pedig mindig új területek meghódításával próbálkozik. Bár a „divatikon” szó eddig olyan személyiségeket takart, akik méltán váltak e cím viselésére géniuszuk és az őket körülvevő aura által, korunkban e pár képviseli azt a jelenséget, ami által egyfajta "mintaképpé" formálódtak a média és a jól felépített üzleti háttér melegágyában.
A kis focista álma megvalósul
David Robert Joseph Beckham 1975. május 2-án született Laystone-ban, egy észak-londoni külvárosban. A futball iránti rajongását édesapjától örökölte, aki abszolút Manchester United rajongó. A tehetséges David első szerződését 14 évesen írta alá az áhított Manchester United ifjúsági csapatával. A professzionális karrierje igazán Angliában az 1996-97-es szezonban indult el, mikor a bajnokság nyitógáláján egy 60 yardról lőtt góllal bebiztosította a jövőjét.
A felemelkedés ekkor kezdődött számára a nevéhez fűződő „Beckham szögeként” emlegetett szabadrúgási technika által. Ezután a különböző labdarúgó társaságok versenyeztek a kegyeiért pazarnál pazarabb szerződésekkel csábítva a jóképű szőke futballsztárt. David népszerűsége növekedésével egyenes arányban lassan önmaga megvalósításával is egyre többet foglalkozott. A 7-es mezszámot viselő sztár legendás hajviseleteit millió fiatal fiú és férfi utánozza a mai napig. A kakastaréjra emlékeztető frizura Japánban valósággal mozgalmat indított el. „A Beckham – mánia minden nap rengeteg férfit vonz be a szalonba, hogy mochikán stílusú hajat varázsoljak nekik. Az összes huszonéves egyetemista fiú ilyen hajat óhajt” - ezt nyilatkozta a tokiói mesterfodrász, Daisuke Iidie.
Victoria : „nomen est omen” vagy mégsem?
Születési neve Victoria Caroline Adams, született az angliai Hertfordshire-ben 1974. április 14-én. A feltörekvő tini diákéveit a Jason Theatre School intézményében töltötte Broxbourne-ben, mivel már ekkor lobogott benne a tűz, hogy híres legyen. Majd 17 évesen az epsomi Laine Theatre Arts College tagja, ahol a tánc és modellkedés kulisszatitkait sajátította el. Később táncosnőként dolgozott és a „fűszeres” lánycsapat előtt egy Persuasion nevű zenekar tagja is volt. A Spice Girls nevű formáció 1994-ben jött létre, s az öt lány első sikerét 1996-ban a Wannabe című kislemezzel aratta. Az 5 lány 5 stílust képviselt. Victoria ekkor még természetesebb, s bár a hangját nem sokat hallatta a dalokban, ügyesen pózolt a lányok között. Elkészült egy film is Spice World néven, ami inkább a rajongók körében aratott sikereket. 60 millió eladott albummal és 30 millió kislemezzel a zenetörténet legsikeresebb lányzenekarává vált.
Ám lassan ennek a sikertörténetnek is vége szakadt, s a felbomlás után az ex Posh Spice szólókarrierbe kezdett. Az első megjelenés 2000-ben az „Out of your mind” kislemezzel kezdődött. Szerződést kötött a Virgin Records-al is, itt adták ki második albumát 2002-ben. Később a Telstar Records-hoz került, s ekkor stílusváltás következett: a pop helyett az R&B és hip-hop felé vette az irányt, de ez a vonal sem lett Victoria sikerének kulcsa. 2004-ben énekesi karrierjének vége szakadt, s más területek meghódításába kezdett, karöltve önmaga megvalósításával. Beleesett azonban saját szépségének csapdájába. Férjét követve frizuráját váltogatva új imázst alakított ki magának. 34 évesen már átesett sok plasztikai műtéten, folyamatosan éhezteti magát, hogy elérje a számára tökéletesnek tartott megjelenést, ennek ellenére sohasem elégedett a látvánnyal.
A metroszexuális családapa és önkritikus felesége
Rengeteg cikk jelent meg a nemzetközi sajtóban David Victoria Adamsszel való kapcsolatáról és stílusáról. 1997-ben ismerkedett meg az ex Posh Spice lánnyal. 1999-ben vette feleségül, házasságkötésük színhelyéül egy dublini kastély szolgált. Ugyanebben az évben született meg első gyermekük, Brooklyn. 2002-ben második fiúk Romeo, majd 2005-ben Cruz is világra jött. Az immár jó kiállású családapuka körül felbukkant rengeteg nő, bizonygatva a kapcsolatukat, de a sztárcsalád kiállta ezt a próbát is. David és Victoria gondosan nevelgetik gyermekeiket, gyakran látni őket családostul utazni, jönni-menni a világban. Dr. Petruska Clarkson brit pszichológus szerint ők képviselik korunk Ádámját és Éváját.
Manapság létrejött egy fogalom: metroszexualitás, megteremtve egy újabb férfi ideál fogalmát. Milyen is ő? Nos, mint például David Beckham. Érzékeny lelkű, érzelmeit bátran, a közönség előtt felvállaló nagyvárosi férfi. A márkás, menő ruhákat garmadával veszi, trendin öltözik, nagyon figyel önmagára, az ápoltságára és komolyan karban tartja a testét. Ezen kívül karriert épít. A női szerepek felcserélődésének egyik következménye, mert bizony ez a férfi típus már családközpontúbb, jobban előkerülnek a nőies vonások. Mrs. Beckham viszont a gyermekszülés után nincs kibékülve a külsejével, bár szinte mindig olyan öltözetben járkál, mintha partyra indulna éppen, egyre kritikusabb önmagával szemben.
Karrier a családon túl
A Beckham páros jól megtervezett életet él. A Victoria életéről megjelenő könyv címe „Learning to fly”, melyet sok helyen reklámozott. Második könyvében útmutatásokat, tanácsokat ad a divathoz, jelenleg pedig - miért is ne? -, a divattervezés világában próbálgatja szárnyait. Már nemcsak a nevét adja farmerekhez, napszemüvegekhez, hanem saját tervezésű kollekcióval rukkolt elő, melyet a New York-i divathéten mutattak be. Kiérdemelték a Vanity Fair című lap választása szerint a legjobban öltözött pár címet. David különböző divat és kereskedő cégek reklámarca. Olyan nevek keresték fel a megnyerő külsejű férfit, hogy képviselje őket, mint a Pepsi, ahol gladiátorként pózolt, az Adidas, a Gilette, a Police Napszemüvegek, a Castrol, a Mark&Spencer, a Meiji, és a Motorolla.
A Beckham arc bármit elad, amit magára ken, vagy felvesz. Bármihez nyúl, az busás pénzt hoz a piacon. Ő lett a Sharpef (írószergyártó cég) arca is, az általuk gyártott tollakkal felszerelkezve áll a rajongói hadak szolgálatába autogramot osztogatni. 2007-ben az Egyesült Államokban indították útjára a Beckham kozmetikai családot, melynek legújabb tagja a Signature nevet viseli. A női és férfi változatban is kapható parfüm reklámfilmjében ki mást látnánk viszont, ha nem a Beckham házaspárt?! A futballsztár szerződést kötött az Armani céggel, hiszen Armani és David jó barátok régóta. Victoria követte férjét ezúttal is, a 2009-es tavaszi fehérnemű kollekció reklámarcának őt választotta a hírneves olasz kreátor, és egymás után születtek a kampányfotók Davidről és Victoriáról.
Ifjú tehetségek felkarolása és jótékonykodás
A „David Beckham Akadémia” 1 hétig tart. Ez egy nagyszerű kezdeményezés a 11 és 16 év közötti fiatalok részvételével, ahol alkalom nyílik a labdarúgó sport mélyebb ismereteinek gyakorlására, alkalom a tanulásra és versenyekre tapasztalt szakmai szemek kereszttüzében. Ezek után nem meglepő hír: a legfrissebb információk szerint a sikeres sportoló könyvet ír a jövő focistáinak, melyben leírja a tapasztalatait és tanácsokat ad az ifjú sportolóknak, a könyv természetesen gyerekek számára készül. Az Unicef jószolgálati nagyköveteként is találkozhattunk vele az Aids elleni küzdelemben. Mrs. Beckham jótékonykodásával szeretné a pozitív képet erősíteni önmagáról. Marc Jacobs rákellenes kampányában vett részt, ahol az alig valamiben készült fotóival díszített pólók árusításával hívják fel a figyelmet a gyermekeket sújtó bőrrákra.
A kitűnő üzleti érzékkel megáldott futball világsztár és felesége karrierútjával egyfajta ikonná vált a mai nemzedék számára. Egy igazi, hamisítatlan sikertörténet képviselői, akik biztosan még egy darabig aktív részesei és formálói lesznek az üzleti és divatvilágnak. Hogy ez mennyire pozitív minta, az elég gyakori és vitatott kérdés. Mindenesetre folyamatosan beszélnek róluk és a média reflektorfénye is gyakorta irányul a sztár pár minden lépésének irányába. Ez az, amely életben tartja az örökös figyelmet a nagyvilág részéről, s talán ez az a sarkalatos pont, mely a házasságukat is fenntartja.
Ungor Tímea
Forrás, fotók: davidbeckham.eu,
hollyscoop.com,
nydailynews.com