Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

2010. szeptember 14.

Épületek inspirálta ruhák

Minden épületnek megvan a maga stílusa. Léteznek olyan épületek is, amelyek különlegességükkel, monumentalitásukkal nemcsak az építészekre, művészetkedvelőkre vagy járókelőkre, turistákra gyakorolnak hatást, hanem a divattervezőket is megihletik olyan ruhadarabok megálmodására, amelyeken visszaköszönnek egy-egy adott létesítmény vagy építészeti stílus jellegzetességei.

A művészettörténeti korszakokban az akkor aktuális stílusjegyek egyaránt hatással voltak az épületekre, szobrokra, festményekre,  költészetre és irodalomra, valamint az adott időszakban élők ruházatára is, gondoljunk csak a reneszánsz korra. Az újjászületés érájában élő ember már nem szerette volna elfogadni az azelőtti társadalmi és szellemi kötöttségeket, ezzel szemben az újdonságokat, az öltözködés terén is az új lehetőségeket részesítette előnyben. Ahogy a képzőművészet az antik korok újraélesztése mellett az emberi test ábrázolását tekintette központi témájának, úgy a ruházkodásban is jellemzővé váltak az olyan felöltők, amelyek kényelmességet, hordhatóságot, szabadságot tettek lehetővé viselőjük számára. Ugyanez az emberközpontúság jelent meg a reneszánsz építészetben is, hiszen az akkori építmények méretei, terei és falai az ember testének arányosságával álltak párhuzamban.

Firenze Domenico Ghirlandaio: A fiú feltámadása

Napjainkban is jellemző, hogy a kultúra különböző ágai befolyásolják egymás stílusjegyeit. Több híres modern épület jellegzetességei is visszaköszönnek egy-egy divattervező kreálmányán, nézzünk párat a legfontosabbak közül!

Bauhaus

A Bauhaus művészeti intézménye a 20. században terjedt el és vált népszerűvé, lényeges elemeként az alkotó művészet megújítása emelhető ki. A művészet eszméjének fenntartása mellett ennek az iskolának eltökélt szándéka volt az új eszközök, új formák felfedezése. A Dessau-ban található Bauhaus-iskolaépület szabad alaprajzával és letisztult geometrikus formáiról vált híressé. Ezek a stílusjegyek több ruhadarabon is felfedezhetők, mint például Giles Deacon pántnélküli dresszén vagy a Chanel kardigánján. A lényeg az outfitek esetében is az egyszerű vonalvezetés, valamint a grafikus minták felhasználása a ruhák tervezésekor.

BauhausGiles Deacon Chanel

Art déco

Az art déco francia kifejezés, a múlt század elejének építészeti és iparművészeti irányzata, amelyre szintén jellemzők az egyenes vonalak, a geometriai tervezés, azonban e stílus inkább fényes, fényűző és elegáns létesítmények megalkotásával valósult meg. Egyik tipikus art déco felhőkarcolója Földünknek a fényes, rozsdamentes acélból megépített New York-i Chrysler Building. Az irodaépület homlokzata és belső terének kialakítása során geometriai szempontokat vettek figyelembe, ügyelve a kiugró sarkok mellőzésére és a lesimított megjelenés kihangsúlyozására. Észrevehetően hasonlít a Chrysler Building-re a ModCloth testre simuló ruhája is, amely szintén geometrikus alakzatot idéz letisztult formában, szürkés, ezüstös színekben kivitelezve. Az art déco stílus inspirálta tervező a hozzá ajánlott kiegészítőkkel  - cikkcakkos harisnya, körökkel díszített nyaklánc és öv - teszi teljessé az outfitet.

Chrysler Building ModCloth

Hundertwasser

A Hundertwasser-ház Bécs egyik leghíresebb látványosságának számít különcsége miatt. Ez a színek és formák tobzódását magába foglaló társasház a múlt században épült, egyedisége leginkább abban valósul meg, hogy a szögletes formákat ívvé varázsolja, nyílásait tarka virágok és élénkzöld fák lepik el, a szemkápráztató színeket pedig hullámos vonalak választják el egymástól. A bohókás mintákat a Frei Wille bécsi ékszerkészítő cég is felhasználta, még ékszerkollekciójának is a Hundertwasser nevet adta. Kiegészítőin így felfedezhetőek ugyanazok a tarka színek, bolondos hullámok, vidám motívumok, mint amelyekkel az osztrák művész is ismertté vált.

Hundertwasser Frei Wille

Mondrian

Geometrikus absztrakciót ábrázoló műveivel, és legfőképpen a Varsóban található apartmanházával Mondrian is nagy hatással volt a dizájnerekre. Piet Mondrian fekete vonalakkal elválasztott különböző méretű négyszögekből álló képfelületein a szürke, a vörös, a sárga és a kék színek láthatók. E három alapszínt a fekete és a fehér társításával, ugyanolyan stílusban használta fel Yves Saint Laurent  is az általa tervezett Mondrian-öltözéken, ezzel is kimutatva a művészet iránti szenvedélyét.

MondrianYves Saint Laurent

Szinte a végtelenségig lehetne sorolni, hogy az egyes ruhaötletek melyik építészeti stílust idézik. Az biztos, hogy fantáziadússágukat tükrözi, ha épületről, vagy annak stílusáról mintázzák a tervezők ruhadarabjaikat - az ihletet saját stílusukkal, megfelelően ötvözve. Érdemes azonban vigyázni, hogy a felhasznált elemek egy tényleg különleges építményt juttassanak eszünkbe, valamint fontos szempont az is, hogy az építészeti stílus, amely visszaköszön a ruhadarabon, illjen az adott termékhez és viselőjéhez is. A stílusosság kedvéért és  a párhuzam felismerése miatt pedig célszerű a ruhakölteményt annak az épületnek a közelében viselni, amelynek stílusjegyeit az tartalmazza.

Doroszlai Beáta

Forrás, fotók: szepmuveszeti.hu,

maretemporis.hu,

stylehive.com,

fashiontribes.typepad.com,

verslista.hu,

modcloth.com,

mundocenter.hu,

metmuseum.org,

lizardkingdom.org,

trendland.net


1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
1234567»

Vásárlás mindenekfelett

Önvizsgálat a boltkórosságtól a felüdülésig»»

Táncmesék Felnőtteknek

Balett kulisszatitkok a Mai Manó Házban»»

Normcore... Hogy micsoda?

A divatvilág szótárába új kifejezés került: normcore. Mi ez?»»

Tömegcikkek kontra designer-t...

Hogyan jutnak el a gondolatok az üzletek polcaira?»»

Elcsípni Valentint

Egy nap, felesleges giccs nélkül.»»

VÁGY

Divatfotó kiállítás januárban a Bálnában»»