lat. tunica
Ruházati alaptípusként egyenesen szabott ingruha oldalt varratkihagyásokkal a karnak vagy rászabott, illetve egyenes vonalban rávarrt ujjal. Az antik Rómában általánosan viselt ruhadarab volt a tunika mindkét nembeliek számára, a görög khitón megfelelője. Kezdetben ujjatlan, rendszerint öves, gyapjúból, később vászonból különböző hosszúságban készült; a nők hosszú és bő változatban hordták. Színe és kialakítása társadalmi állást és rangot jelölt, pl. a különálló hosszanti bíborcsíkok ( clavus). A 3. századtól a távol-keleti eredethez visszanyúlva rászőtt ujjal készült. A 4. századtól kötelező része az uralkodói és a papi díszöltözetnek ( alba). A középkorban egészen a 14. századig általánosan viselt ruhadarabfőként az alsóbb néposztályokban, lenvászonból is. Rövid felsőruhaként vagy duplaszoknyaként a chemise-ruhákon hordják. A 19. és a 20. században többször is újra megjelent.