Ősi, finnugor eredetű szavunk. Első említésekor (1387) még feltehetőleg egy gyapjúszőttes anyagra vonatkozik, ruhaként először 1528-ban említik. A guba a köznép által viselt kabátféle. A ruhadarabot és anyagát is a gubacsapó mester készíti a következőképpen: gyapjúszövés közben minden harmadik-negyedik vetülékfonal után egy sor gyapjúfürtöt rak be kézzel a szövetbe, s ezt újabb vetülékfonalakkal rögzíti, így a "gubavászon" külső oldala szőrös lesz. A szövőszékről levett gubavászon két szélét vízszintesen összevarrja "gubapokróccá". Ezt kallózza (ványolja): a gubapokrócot vízbe avatja és sűríti, kallómalomban vízhatlanná teszi. Végül a gubapokrócot késsel szabja, kivágja a nyakát, a két ujját elöl összevarrja, majd gallérozza. A gallér piros posztó, amelyet csepűvel gömbölyűre tömtek, és elöl leért a mellvarrásig. A csukás végett "szemmel" két kis madzagot erősítettek a gallérra, és ezzel kötötték össze a gubát. Létezik sima guba is, amely gyapjúfürtök nélkül, felbolyhozott szőttesből készült.