Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

 

Elégedettek vagyunk a külsőnkkel?

2007-ben
harminc országban készítettek szépségápolással kapcsolatot interjút, természetesen reprezentatív mintavétellel. A kutatók azt vizsgálták, hogy a 13 évesnél idősebb emberek elégedettek-e a külsejükkel. Az eredmény? A GfK Roper jelentése szerint tízből négy egyén elégedett.
 


A felmérés kimutatta, hogy a spanyol és az orosz megkérdezettek közül minden második úgy nyilatkozott, hogy nem változtatna megjelenésén. Itthon a megkérdezettek 41 százaléka vallotta ugyanezt, míg a legelégedetlenebbek a svédek és a lengyelek. Kiderült továbbá az is, hogy az orrukra az olaszok, a ráncosodásra a csehek, a pattanásokra pedig a svédek a legkényesebbek. A hastájéki operációkat a britek, a svédek, franciák és németek tartják legnagyobb arányban végrehajthatónak, míg például a lábaikon jellemzően az olaszok vagy a csehek változtatnának. Az üde mosolyért a lengyelek és oroszok tennének meg a legtöbb mindent. A kutatás szerint világszerte minden második fogyasztó saját magára, illetve családja, barátai tanácsára hallgat szépségápolási termékek vásárlásakor, és sajnos csak kevesen kérik ki bőrgyógyász véleményét.

Forrás: http://www.gfk.hu/sajtokoz/articles/200711131200.htm

 

Kató Iringó

Fotók: take-the-time.com,
images.jupiter-images.com

 


1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
1234567»

A nők elégedettsége arányos a...

Minden második nő elégedetlen a hajával. Az elégedettség arányos például a hajhosszal.»»

Milyen legyen egy pláza? Rend...

A legfontosabb tényezők egy bevásárlóközpont választásánál: az ár, a tisztaság, a kényelem és a parkolási lehetősége...»»

Jessica Alba cuccait akarom!

A hidegebb hónapokra pasztellszínekkel, kötött holmikkal, bokacsizmával készülünk»»

Minőségre és egyediségre váru...

Fashion Index kutatás eredmények a tavaszi gardróbfrissítés kapcsán»»

A luxus boldogít (?)

Jóllét-érzésünkön javít, ha van prémium márkás cuccunk.»»

A hölgyek az aktívabb hitelká...

Többet vásárolnak hitelkártyával a nők, mint a férfiak»»