A legbotrányosabb ruhák toplistája III. rész
Emlékeztek még Lady Gaga húsokból készült dresszére, vagy kedvenc énekesünk, Björk hattyú ruhájára? Naná, hogy emlékszik mindenki, hiszen ezek olyan botrányos pillanatok a divat történetében, melyeket sosem fogunk elfelejteni. Érkezzenek a 21. század eddigi legbotrányosabb ruhái!
J. Lo pálmalevelei
A Versace ruha nem lett volna egy rossz választás, de mégsem volt tökéletes Jennifer Lopez számára, a 2000-es Grammy díjátadón. Gyakorlatilag mindent megmutatott a ruha, amit lehetett. A dekoltázsa a köldöke alá ért, de alulról is fel volt elől sliccelve a ruha, nem is akarjuk részletezni, hogy meddig… Ja, és ha nem lett volna egyértelmű, természetesen hátul is ki volt vágva a ruha. Korábban már hordta ezt a ruhát Amber Valletta a kifutón, majd pedig maga a tervező, Donatella Versace is.
---350_544.jpg)
Courtney Love szaloncukorpapírban
Még jóval John Galliano antiszemita botránya előtt történt a Diornál, hogy a dizájner vitákat robbantott ki a divatházon belül. 2000-ben Galliano „Csavargó” kollekcióban szerepelt ez a gyöngyszem, melyet összegyűrt újságpapírokból készítette és szemétből kiszedett darabokkal díszített. Állítólag futás közben kapta az ihletett Galliano, mikor észrevette a hajléktalanokat a Szajna mentén. Hogy mi vitte rá Courtney Love-ot, hogy 2000-ben felvegye ezt a ruhát a Golden Globe díjátadó ünnepségre, azt mi sem értjük. De örülnénk, ha legközelebb üres szaloncukorpapírokat már csak a karácsonyfán láthatnánk.
---350_597.jpg)
Björk hattyúdala
A kiinduló ötlet nem volt rossz, hoszen Marjan Pejoski a 2001-es Oscarra tervezte Björknek ezt a ruhát, akit jelöltek a legjobb eredeti dal kategóriában, a Táncos a sötétben c. film alapján. A drámában maga Björk játszotta a főszerepet, a vörös szőnyegen pedig maga Björk okozott drámát ezzel a ruhájával. Hirtelen nem tudták eldönteni az emberek, hogy egy igazi madarat vagy „csak” egy ruhát látnak az énekesnőn. Hollywood azóta sem ocsúdott fel a divatkatasztrófából, és a mai napig akad valaki, aki kiparodizálja a híres (vagy inkább hírhedt?) ruhát.
---350_512.jpg)
A nagy fekete semmi
Viktor & Rolf 2001-es kollekciója tudjuk, hogy ez már nem csak a csillagászatban élő fogalom, hanem bizony olykor a kifutók világában is. Nem volt elég neki, hogy az összes ruhájuk fekete volt, de még a modellek arcát, lábait és haját is befeketítették, jobbára korommal. A holland duó ezzel rendesen kiverte a biztosítékot a faji előítéletekre érzékeny kritikusoknál.
---550_382.jpg)
Gucci, kendőzetlenül
Egy újabb kitörölhetetlen fotósorozat: 2003. márciusában az angol Vogue olvasói érdekes fotóval találták magukat szembe. Az észt modell, Carmen Kass alsó régióit egy tökéletes Gucci G-re fazonírozták. A divatház úgy védekezett, hogy ők csupán egy ironikus szójátékot próbáltak alkotni a szexi márka részére ebben a logó-vezette világban. Hát jelentjük, sikerült!
---550_358.jpg)
111 év, Hussein Chalayan szerint
2007 tavaszán a török-ciprusi tervező extravagánsat és egyben hátborzongatót alkotott. A kollekció csúcspontja az a hat ruha volt, melyek maguktól alakultak át, miközben a modellek viselték őket. Az utolsó ruha a „Császár új ruhája” volt: egy egyszerű sifon zsákruha lassan felemelkedett, majd eltűnt a modell kalapjában. Botrányos vagy inkább újhullámos? Döntsétek el ti!
A N*gger póló története
Promóciónak szánták, de végül botrány lett belőle. A rapper Nas, és az akkori felesége Kelis az N-betűs szóval díszített outfitjükkel akarták reklámozni a friss albumot, aminek szintén ez volt a címe. Csakhogy a nigger szó használatát az Egyesült Államokban erősen tiltják, úgyhogy ezért sem kellett volna így megjelenniük a 2008-as Grammy-díj ünnepségén.
Amikor a CNN riportere a vörös szőnyegen rákérdezett a furcsa ruhaválasztásra, Nas azt válaszolta, hogy a diszkrimináció egy, az egész világban jelenlévő probléma… Köszönjük, ezt eddig is tudtuk. A rapper végül annyi támadást kapott, hogy a friss lemezének címét megváltoztatta „Cím nélküli”-nek.
---350_504.jpg)
Lehet egy ruha testszínű?
Bár Michelle Obama nem vétett divatbakit, mégis botrányt robbantott ki. Az indiai miniszterelnök tiszteletére adott vacsorán 2009-ben a First Lady egy indiai-amerikai tervezőtől, Naeem Khantól választotta ezt az ezüst flitterekkel díszített, absztrakt virágokkal mintázott, a vállat szabadon hagyó estélyit. Az Associated Press viszont testszínűnek titulálta a ruhát, amivel politikailag inkorrektek voltak, hiszen senki sem határozhatja meg, hogy milyen is tulajdonképpen a testszín. Mert ugye ez emberenként változó.
---350_629.jpg)
M.I.A. iszlám nőnek öltözve – miért is?
A rapper sokkolta a közönséget, amikor megjelent tetőtől talpig beburkolva a SCREAM 2010-es díjátadóján. A sajáttervezésű burkát és abayát pink virágokkal, szívecskékkel és az XXXO című dalának dalszövegével díszítette. M.I.A. persze semmi magyarázatot nem adott viseletére, habár pont azután vette fel ezt a ruhát, miután Franciaországban megtiltották a muszlim nőknek a teljes arcot takaró fátyol viselését az utcán.
---350_504.jpg)
A húsdressz
A „ruha”, amitől még mindig kavarog a gyomrunk. Lady Gagát egyértelműen az extrémitás jellemzi, de a 2010-es MTV Video Music Awardson túlzásba esett. Az ötletet viszont ő is mástól kölcsönözte: a kanadai művész, Jana Sterbak 1987-ben készített már egy ilyen húsruhát. Gaga persze nem véletlenül vette fel ezt a viseletet: üzenni akarta, hogy „mindenki álljon ki amellett, amiben hisz”. "Húsruhájával" ő most az amerikai hadsereg homoszexuális tagjai mellett akart kiállni. Mert a katonáktól "nem kérdezik, de nem is mondhatják el senkinek, hogy milyen a nemi identitásuk. Ha nem harcolunk jogainkért, akkor nemsokára annyi jogunk marad, mint a húsnak a csontjainkon". A Paparazzi vagy az Alejandro című dalok előadója viszont sietett hozzátenni, hogy "nem volt célja megsértenie a vegetáriánusokat".
Értjük a szándékot és hogy nemes cél érdekében öltötte magára ezt a botrányos dresszet az énekesnő, de ezzel viszont nálunk abszolút elnyerte a legbotrányosabb ruhák toplistájának első helyét.
A legbotrányosabb ruhák első részét itt, a második részét pedig itt olvashatod el.
Lazáry Fanni
Fotók: www.nymag.com