Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

2010. július 26.

Prostituáltak a kifutón

Az AIDS betegség és az azt okozó HIV vírus elterjedésének megelőzése napjaink igen fontos problémája. A téma súlyosságát a divatvilág is érzékeli, így több akcióval is próbál az információterjesztés részese lenni, gondoljunk csak a DVF tervezte Minire, vagy akár a H&M AIDS ellenes kampányaira. 

A XIII. Nemzetközi AIDS konferencia keretein belül a szervezet egy rendhagyó divatbemutatót rendezett. Bécsben, a Global Village külvárosában került megrendezésre a rendezvény, melynek zárásaként július 23-án egy divatbemutatón vehetett részt a közönség. A modellek azonban nem az ügynökségek biztosította karcsú manökenek voltak, hanem átlagos emberek, ám kevésbé átlagos foglalkozással, ugyanis minden személy a szex szakma alkalmazottja.

Ezek a dolgozók a munkájuk során előforduló diszkriminációra, valamint a biztonságos szex fontosságára hívták fel a figyelmet. Harsány színek, fodros, merész darabok jellemezték a kollekciót, a zsebekből pedig az alaptémára emlékeztető, feltűnő, színes csomagolású óvszerek bukkantak elő.

A ruhákat a brazil Daspu márka vonultatta fel. A cég neve egy portugál kifejezésből ered, szabad fordításban pedig azt jelenti, hogy a „prostituáltaktól”. Az elnevezés utal az alapító múltjára, mivel ő is szakmabeli volt, egészen a márka 2005-ös megszületéséig. 

Mit gondoltok, egy ilyen nem mindennapi esemény nagyobb sikerrel hívja fel a figyelmet a HIV problémájára, mint egy hagyományos reklámkampány?

Guttray Móni

Forrás: styleite.com,

new.yahoo.com,

popfashionstore.com

Fotó: cocoperez.com


Nyílt nap a Werk Akadémián

Werkshopok divatra, gasztróra, filmre és kommunikációra hangolva.»»

Kollektív formabontás

A Kollektiva DJ formáció most a Fashion Video Festival-nyertes Móró Mátéval dolgozik együtt.»»

Barnulj vidáman

Olasz napozási tanácsok Mihalik Enikővel!»»

Az afrikai mangó segít neked

Hogy mégis miben? A testsúlycsökkentésben!»»

FashionTime on Facebook
«45678910»

Köröm-design házilag

Köszöntsd a tavaszt színpompás manikűrrel!»»

Tudatos ragyogás

Constance Jablonski a H&M exkluzív kampányában.»»

Gaultier, ahogy még sosem lát...

A designer, aki a light Coca Cola-ból merít ihletet.»»

We love it: Miranda Kerr + Te...

A szupermodell kiharapott egy darabot New Yorkból.»»

Jessica Simpson meztelenül az...

Az énekesnő megmutatta kismamás bájait.»»

Drew Barrymore többszörösen C...

A Covergirl piacra dobta az Intense Shadow Blast nevű szemhéjfesték családját.»»