Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

2010. július 28.

Ákos, az Ikon

Szexi outfittel és a Bad Romance rockos feldolgozásával tarol idén a rockzenész.

Ákos neve hallatára szinte mindenki felkapja a fejét, hiszen munkássága igen sok mindenre enged asszociálni. Van, aki a Bonanza Banzáj, majd az Ákos zenekar művein szocializálódott, és azonnal a „rocker” jelzőt említené, mások zeneszerzőnek, megint mások költőnek, egy szűkebb réteg pedig a magyar gasztronómia elöljárójaként nevezné meg. Igen szép lista, lássuk be, és ha ez nem lenne elég, akkor mára egy újabb jelzővel gyarapodik, hiszen az idei koncertsorozat outfitje a divatikon jelzőt is kiérdemli.

A Volt fesztiválon adott koncertjén a rajongói tábor igyekezett időben a helyszínre érkezni, mert Ákost nem csak hallani, de látni is kell. Színpadra lépése első pillanatától tetőfokára hágott a hangulat, és míg sokan a zenének engedték át magukat, addig mások az énekes nagy gonddal összeállított fellépőoutfitjét csodálták.

Ákos dalba foglalta az Ikon-t, idén azonban önmaga is ikonikussá vált. Police pilóta napszemüveg, fölzselézett haj, Top Gun-t idéző matt bőr motorosdzseki, valamint egyenes szárú farmer betűrt pólóval, és máris felmerült bennünk a kérdés: vajon ki a szexibb, Tom Cruise a Top Gun-ban, vagy inkább a gitár húrjait tépő Ákos a színpadon, aki a Lady Gaga Bad Romance című dalát is felvette idei repertoárjába?

El kell ismernünk, hogy munkássága által Ákos régóta kivívta magának az elismerést, mostanra azonban levetkőzte fiatalos rocker külsejét, és érett férfiként a divatikon, sőt a szexszimbólum jelzőkhöz is méltósággal nőtt fel.

Vaspál Melinda

Fotók: akos.hu


Nyílt nap a Werk Akadémián

Werkshopok divatra, gasztróra, filmre és kommunikációra hangolva.»»

Kollektív formabontás

A Kollektiva DJ formáció most a Fashion Video Festival-nyertes Móró Mátéval dolgozik együtt.»»

Barnulj vidáman

Olasz napozási tanácsok Mihalik Enikővel!»»

Az afrikai mangó segít neked

Hogy mégis miben? A testsúlycsökkentésben!»»

FashionTime on Facebook
«45678910»

Köröm-design házilag

Köszöntsd a tavaszt színpompás manikűrrel!»»

Tudatos ragyogás

Constance Jablonski a H&M exkluzív kampányában.»»

Gaultier, ahogy még sosem lát...

A designer, aki a light Coca Cola-ból merít ihletet.»»

We love it: Miranda Kerr + Te...

A szupermodell kiharapott egy darabot New Yorkból.»»

Jessica Simpson meztelenül az...

Az énekesnő megmutatta kismamás bájait.»»

Drew Barrymore többszörösen C...

A Covergirl piacra dobta az Intense Shadow Blast nevű szemhéjfesték családját.»»