Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

2010. szeptember 2.

Minden utazás Afrikában kezdődik

Bono és felesége, Ali Hewson a Louis Vuitton „Core Values” kampányának új szereplői, melyben rendhagyó módon saját márkájuk darabjaiban vesznek részt.

Az „Every journey begins in Africa” elnevezésű kampány a Vuitton „Core Values” sorozatának része, melynek idáig olyan híres emberek adták arcukat, mint Maradona, Zidane vagy Jim Lovell, az Apollo 13 egykori parancsnoka. Nem véletlen azonban, hogy most az énekes és felesége lettek a főszereplők, hiszen Bono 2007. március 30-án Dublinban vette át a lovagi érdemrend kitüntetést David Reddeway brit nagykövettől, míg feleségének cégében, az EDUN-ban tavaly vásárolt 49%-os részesedést az LVMH.

Mint már korábban írtunk róla Hewson az alapítója az EDUN divatmárkának, amelynek célja a harmadik világ nemzeteit a tisztességes kereskedelem folytatására ösztönözni, a gyermekmunka és az embertelen kihasználás ellen küzdve. A kampány egybeesik az Afrika Rising nevű időszaki kiállítással, ahol a kortárs afrikai művészet fogják értékesíteni az EDUN a tavaszi kollekciójának bemutatója során a párizsi Fashion Week-en.

Két szempontból is jelentős ez a reklám, hiszen ez az első alkalom amikor Bono, a U2 frontembere zenekara nélkül jelenik meg egy hirdetésen, illetve hogy a „modellek” más márkák ruháiban mutatkoznak.

Bemutatkozik továbbá egy új codesign-táska is, mely az első made-in-Africa darabja az EDUN-nak és a Vuitton-nak. Antoine Arnault, a Vuitton kommunikációs igazgatója elmondta az EDUN jelenléte a Vuitton kampányban nagy ismeretséget ad a fiatal márkának, mellyel tovább lehet a szegénység felszámolása elleni küzdelmet folytatni. A képeket – mint szinte mindig - Annie Leibovitz készítette.

Az Africa Rising kiállítás 2010. október 5-én nyílik meg és 17-ig lesz látogatható, Párizsban. A központi darabok Jean Pigozzi gyűjteményéből kerülnek ki, Seydou Keita és George Lilanga munkáival. A fotózásról készült videó megtekinthető itt.


Szabados Melinda

Forrás, fotók: fashionologie.com,
refinery29.com,
stylepantry.com


Nyílt nap a Werk Akadémián

Werkshopok divatra, gasztróra, filmre és kommunikációra hangolva.»»

Kollektív formabontás

A Kollektiva DJ formáció most a Fashion Video Festival-nyertes Móró Mátéval dolgozik együtt.»»

Barnulj vidáman

Olasz napozási tanácsok Mihalik Enikővel!»»

Az afrikai mangó segít neked

Hogy mégis miben? A testsúlycsökkentésben!»»

FashionTime on Facebook
«45678910»

Köröm-design házilag

Köszöntsd a tavaszt színpompás manikűrrel!»»

Tudatos ragyogás

Constance Jablonski a H&M exkluzív kampányában.»»

Gaultier, ahogy még sosem lát...

A designer, aki a light Coca Cola-ból merít ihletet.»»

We love it: Miranda Kerr + Te...

A szupermodell kiharapott egy darabot New Yorkból.»»

Jessica Simpson meztelenül az...

Az énekesnő megmutatta kismamás bájait.»»

Drew Barrymore többszörösen C...

A Covergirl piacra dobta az Intense Shadow Blast nevű szemhéjfesték családját.»»