Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

2012. augusztus 8.

Gellért, a divat strandja!

Szabó Pálmával a Sonia Produkciós és Kommunikációs Ügynökség cégvezetőjével beszélgettünk egy új divatpályázat kapcsán.

FashionTime - Több mint 300 divatbemutatót rendeztetek az elmúlt 15 évben, így nagyon sok szakmai tapasztalat, munka áll mögöttetek. Ezen a nyáron egy új projektbe kezdtetek, ami értékálló, széles tömeget megmozgató esemény volt, és remélhetőleg lesz is. Mesélj egy kicsit nekünk erről!

Szabó Pálma - A Gellért, a divat strandja!- című pályázati felhívásunkat július elején indítottuk el, amelynek anyaga - nem meglepő módon - a divat témakörhöz kötődik. Egy divatpályázatot írtunk ki a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-vel közösen, mely szerint fürdőruhákat/strandöltözeteket kellett/lehetett tervezni az 1920-as, 1930-as évek szellemében, mai utánérzéssel.

A project “témaideje” azért az 1920-as, ’30-as évekre tehető, mert a  Gellért Uszoda és Gyógyfürdő mind építészetileg, mind társadalmi vonatkozásban ebben az időszakban élte virágkorát. Ugyanez mondható el a divatról is. A egyik legizgalmasabb időszak erre a divattörténeti korszakra tehető. A strandöltözet témakör meg a helyszín jellegénél fogva adta magát. Ám csak az idei év szól a ’20-as, ’30-as évekről, jövőre továbblépünk az időben.

FT - Ezek szerint lesz folytatás is? 

SZ.P. - Ez egy hosszútávú projekt, amely hagyományokat szeretne, kíván őrizni.

FT - Mit kellett tennie annak, aki meg akarta mérettetni tervezői képességeit a versenyben?

SZ. P. - A tervezőknek 2-3 darabos fürdőruha/strandkollekciót kellett tervek szintjén összeállítani az 1920-as, 1930-as évek stílusában, a modern kor elvárásainak megfelelően. A pályázat nyitott volt, bárki pályázhatott kortól, nemtől, végzettségtől függetlenül. Nagyon sok pályázat érkezett. Nehéz volt kiválasztanunk azt a 23 tervezőt, akinek lehetőséget biztosítunk arra, hogy részt vegyen az 2012. augusztus 30.-án megrendezésre kerülő nagyszabású fashion show-n.

FT - Ki volt az előzsűri?

SZ. P. - Halász Éva öltözéktervezőt kértük fel, hogy szakmai szemmel értékelje a terveket, valamint jómagam a fashion show sokszínűségének szempontjából nézve válogattam a beküldött pályamunkákat.

FT - Bárki ellátogathat majd a versenyre?

SZ. P. - Természetesen. A fashion show -  hol a strandöltözetek először megjelennek- nyilvános lesz bárki számára. Egy jelképes belépőjegyet szedünk, de ezért cserében egy közel 2 órás divatprogramot nyújtunk az érdeklődők számára.

FT - Készültök valami különlegességgel is a rendezvényre?

SZ. P. - Igen. Van több meglepetésünk is! Egyrészről a kifutót a külső medence vize fölé tesszük, ami egy szép nyári estén a szökőkúttal a háttérben igen izgalmas látványt nyújthat.

A modellcsapat összeállításában is lesz meglepetés, hisz lesznek vendégmodelljeink, az FTC Női Kézilabda Szakosztály játékosai alkalmi modellként vesznek részt az eseményen.

Nem utolsó sorban pedig amíg a zsűri dönt, addig egy olasz - itthon talán kevéssé ismert - designer márka, az Adele Fado 2012-es capsule kollekciójából láthat a közönség egy bemutatót.

FT - Szép munka ez ismét, egyben nagy feladat is. Nem megerőltető számodra?

SZ. P. - Szerencsére, nagyon jó stáb- csapat- áll mögöttem, akikkel több éve dolgozom együtt, és akikre nyugodt szívvel bízhatok részfeladatokat.

A bemutatókat természetesen - mint mindig - én magam rendezem. Ez egy nagyon élvezetes része a munkának. A backstage energiája, adrenalinszintje minden fáradtságért kárpótlást nyújt.

A bemutató időpontja: 2012. Augusztus 30- csütörtök- kapunyitás: 20.00 óra

 

Helyszíne: Szent Gellért Uszoda és Gyógyfürdő

1138 Budapest Kelenhegyi u. 4

Fotó: Dubniczki Attila 


1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
«45678910»

Adventi divat

A Marianna Boutique kollekciója az év utolsó hónapjára»»

Ha november, akkor divat - MC...

ANDA, Elysian, Konsanszky, Nóra Sarman, Nude by NUBU és The FOUR a Marie Claire Fashion Days-en!»»

DORA ABODI, REKAVAGO, CAKO, K...

581 Designer Pop Up Store nyílt a Fashion Streeten!»»

Az egyediség a divatban is me...

Keleti Andrea és Rákóczi Feri bemutatták legújabb téli trendeket a Marianna Boutique-ban»»

Egy csepp francia sikk

Új, érzéki illat a párizsi éjszaka különleges hangulatával»»

Papír, ékszer és ruha együtt ...

PeterMero, Edinas paper installations, és a Frey Wille kollaborál!»»