2014. január 27.
Haute Couture Fashion Week- harmadik nap
Mindig kíváncsian várom a divatheteket, érdekel, hogy a tervezők a tavalyi sikerükből, vagy épp bukásukból hogyan tudnak kilépni és új útat formálni, képesek-e újra és újra megújúlni, főleg, ha már régóta a pályán vannak. Mindig a megújulást keresem a kollekcióban, amelyből most bőven kijutott nekünk. Szerintetek is? (A tavalyi divathéttel kapcsolatos emlékeiteket itt és itt tudjátok felfrissíteni.)
Annyi biztos, hogy lassan a Haute Couture Fashion Week végéhez érünk, aminek a harmadik napján olyan nagy nevet mutatták meg kreációikat, mint a Chanel, az Armani Privé és Alexandre Vauthier, akiket már is mutatunk!
Chanel
A kollekcióban a pasztell színek uralkodnak, de az intenzív piros is megtalálható, néhány darab pedig teljesen virágbaborult. Külön felhívnám a figyelmet a kifutó lélegzetelállító dekorációjára, nekem ez a kis dzsungel nagyon elnyerte a tetszésemet. A Chanel élén álló Karl Lagefeldtől mást, mint tökéletességet nem is várhattunk volna. A mi kedvencünk a tüzesen izzó piros, virágokkal tűzdelt kreáció. Nektek melyik a kedvenc Chanel darabotok?
A teljes kollekciót itt tudjátok megnézni.
Giorgio Armani Privé
Az Armani Privé idei kollekciójában a bambusz motívum uralkodott, minden egyes kreációban valamilyen formában jelen volt, vagy a blézeren, vagy a kabát formájában, esetleg a ruha színében. A zöld mellett ugyanakkor az elegáns kék szín is tiszteletet parancsolva tűnt fel. Az Armani kifinomult darabjaiban idén is megtaláltuk azt a pluszt, ami egy kollekciót igazán kiemel a többi közül. "A világban, ahol a divat egy szempillantás alatt változik, jó néha emlékeztetni magunkat, hogy az igazi galmour soha sem megy ki a divatból." (Francesca Burns)
A teljes kollekciót itt tudjátok megnézni.
Alexandre Vauthier
Alexandre Vauthier idén a dark vonalat képviselte: gyönyörű zöld bőr szoknyák; fekete, kivágásokkal tarkított felsők, estélyik vonultak fel. A kollekció második részében pedig a szofisztikáltabb darabok is szerepet kaptak, de még mindig rockos hangulattal fűszerezett vagány szetteket láthattunk. Nektek melyik a kedvenc kreációtok a Vauthier kollekcióból?
A teljes kollekciót itt tudjátok megnézni.
Makra Márta