2014. január 27.

Sweatshop is our sweetshop

A napokban egy kedves barátnőm felhívta a figyelmemet egy norvég divatbloggerekről és a kambodzsai varrónők életéről szóló dokumentumfilm sorozatra, a Sweatshopra. A néhány részes, feltáró videókban a Mango, a H&M és még sok más világmárka ruháinak előállítását és az előállítás körülményeit láthatjuk. Azonban a rendező és a csapat továbbment: a bloggereknek a munkafolyamatokban is részt kellett venniük és a dolgozók bérével megegyező összeggel kellett boldogulniuk.

Három norvég blogger, Anniken, Frida és Ludvig vállalták, hogy részt vesznek Joakim Klever rendező műsorában és elutaznak Kambodzsába, felfedezni a divatipar könyörtelen oldalát is. A dokumentumfilm sorozat a Sweatshop nevet kapta, az elnevezés pedig olyan ruhagyárakat takar, ahol a munkvállalókat rossz körülmények között és éhbérért dolgoztatják. Általában a fejlődő országokban találhatunk ilyen gyárakat, ahol olcsón varratják meg a nagy cégek a ruháikat - a mi üzleteink számára.

Az első részben a bloggerekkel és egy kambodzsai fiatal varrónővel, Sokty-val ismerkedhetünk meg. "Az egész lakása kisebb, mint a mi fürdőszobánk." Sokty évente kétszer vesz ruhákat, maximum 4 dollárt költ rájuk összesen. Egy Mango boltba érve egy bőrkabátról beszélgetnek: Soktynak 1 évig kellene dolgoznia azért, hogy azt a terméket megvehesse, amit ők állítanak elő naponta hatalmas mennyiségben. Hol itt a fair-play, az igazság, egyáltalán az emberiesség?

A videókat nézegetve kellett egy szusszanásnyi szünetet tartanom a folyamatos sokkhatások miatt. Persze, én is tudtam, hogy szörnyű helyzetek uralkodnak a nagy vállalatoknak gyártó cégek esetében, főleg ázsiai országokban, de látni, kicsit átélni mindezt, teljesen más. 

A harmadik epizódban már a varrodába is elmennek a bloggerek, ahol embertelen körülmények között dolgoztatják őket is.

 "Egy varrónő átlagos fizetése napi 3 dollár."

Számomra az egész epizód talán legsúlyosabb mondata mégis Ludvig - a férfi blogger - gondolata volt: "A szomorú igazság az, hogy ez a varroda beengedett minket kamerákkal. El tudom képzelni, milyen lehet a többi, ahol nem láttak minket szívesen."

Az ilyen emberhez méltatlan körülmények között működő sweatshopok pedig a mi édességboltjaink: "Mi gazdagok vagyunk, mert egy H&M-es póló 10 dollárba kerül, de másnak éheznie kell azért, hogy ezt a pólót mi meg tudjuk venni." Egy kambodzsai munkás 1 dollárért varr egy ruhát, míg mi 100 dollárért vesszük meg.

A műsor megmutatta a fast fashion üzletek könyörtelen oldalát, és sikerült eljuttatnia az éhbérért dolgoztatott emberek üzenetét hozzánk, a kérdés mostmár csupán az, hogy mi mit kezdünk ezzel...

Makra Márta

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is: