Srej Zsófi
A magyar modell megállíthatatlan. A 2010-es tavaszi-nyári kollekciók bemutatóin olyan tervezőknek dolgozott, mint Marc Jacobs, Prada, Chloé, Marni, Kenzo Missoni vagy a Cacharel – nos, felsorolni is nehéz.
Sophie Srej, azaz Srej Zsófi 1992-ben született Hatvanban. Modellkedni 17 évesen kezdett a budapesti Icon Managmentnél, miután egy budai buszon felfedezték. 2008-ban már a The Room magazinban láthattuk – többek között a címlapon is – a Perlaki Márton készítette fotósorozaton. Az igazi áttörést, s a biztos helyet a divatvilágban egy Calvin Klein munka hozta meg, ekkor New Yorkban léphetett a kifutóra – s úgy tűnik nem nagyon akaródzik elszakadni tőle.
Ezután már nem kell csodálkoznunk, hogy idén a Barbara Bui arca lett, nagysikerű fotósorozat készült róla az olasz Marie Claire-nek, melyet David Bellemere fényképezett, és a DKNY Jeans őszi kampányában tündökölt.
Egy biztos, nagyon büszkék lehetünk a sötétszőke, 177 cm magas, angyali arcú szépségre, akinek neve ott van az élmezőnyben.
Legutóbb az októberi Harper’s Bazaar-ban láthattuk Tim Walker fotósorozatában, melyet Tim Burton „rendezett” Tricks&Treats címen. A képek filmjei hangulatát idézik meg, hihetetlen fantáziával és ötlettel, egy félelmetes és idegen világba kalauzolva el az olvasót. A fiatal modell Malgosia Bela és Evelina Mambetova oldalán pózol.
Az ifjú hölgyet a magyar Glamour jelölte a 2010-es Women of the Year – az év modellje címre, ahol olyan lányokkal konkurál, mint Ebergényi Réka vagy Mihalik Enikő.
Boncsér Sára
Forrás: nymag.com,
lexposure.com,
models.com
Fotók: thefashiontime.com,
models.com,
frillr.com