Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

2009. május 2.

Ann Demeulemeester

„A divat létezése jogos, mert a divatban az emberek új kifejezési formákra találnak.”

/Ann Demeulemeester/

 
 
Ann Demeulemeester 1959-ben született Belgium Waregem nevű városában. 1978-ban bekerült az antwerpeni Királyi Akadémiára, ahol 1981-ben végzett, mint fiatal, pályakezdő divattervező. Ezután tagja lett az Antwerpeni Hatoknak (desinger csoport). Később feleségül ment Patrick Robin fotográfushoz, aki – Demeulemeester szerint – a legnagyobb hatással volt rá (Patty Smith-en kívül, akinek a legnagyobb rajongója volt tiniként), s akitől később egy fia is született, Victor.
Patty Smith hatása1985-ben elindították – férjével közösen – vállalkozását. 1987-ben jelent meg első saját őszi/téli kollekciója Ann-nak. 1992-ben női kollekciójának bemutatója hozta meg számára az elismerést Párizsban. Ekkor Rodney Graham-mel (festő, fotográfus) működött együtt. Nem sokat váratott azonban magára első férfi kollekciója sem, 1996-ban már útjára indította azt is.
A leginkább rá jellemző szín a fekete volt (Patty Smith hatására). Ruhái ekkor még vadak és szándékosan befejezetlenek. Őt tartották a ’80-as, ’90-es évek dekonstruktív divattervezőnőjének, mert nem volt hajlandó követni az éppen aktuális trendeket. 1999-ben pedig a legnagyobb példaképével dolgozhatott együtt, mely az egyik legmeghatározóbb időszak volt az életében. Nem mással, mint Patty Smith-szel.
 

Szerinte a nők nem olyanok, mint a Barbie babák és igencsak vonzónak tartja azokat a férfiakat, akikben van egy kis nőiesség.

Aki kimondottan nőies, esetleg roppant férfias ruhákat keres, az nem itt találja meg a számára legmegfelelőbb darabokat. A tervezőnő ruhái sokkal személyesebbek, érzelemgazdagabbak annál, hogy be tudják kategorizálni cicababásnak, esetleg macsósnak. Sokszor androgünnek (vagyis unisex, a szerz.) nevezték alkotásait.
 

Ez egészen mostanáig - a 2008-as és a 2009-es - kollekciókig így is volt. 2008-ban „fehér kollekció” néven tartotta bemutatóit, és szebbnél szebb fehér (!) színekben pompázó és csillogó darabokkal állt elő. Az idei ruhái közt pedig éppúgy megtaláljuk a bájos, fehér kis ruhákat, ahogy a férfiaknál a csíkos zakót és nadrágokat. A színekkel is egyre bátrabban bánik. Bár Patty Smith hatása továbbra is érződik, az extravagáns stílus jelen van, mégis elrugaszkodott a feketétől – persze nem teljesen, de ez nem is baj.

A bőr, a gyapjú és a flanel azok az anyagok, melyekkel a leginkább szeret dolgozni. Amiktől irtózik, azok a szintetikus anyagok.  Ruhái könnyedek, szellősek, kényelmesek és egyediek.
 

Nemcsak ruhatervező

Ann Demeulemeester nagyon sokoldalú, amellett, hogy ruhákat tervez, van saját cipő, kiegészítő (1988. óta) és ékszer kollekciója (2006. óta) is. 1996-ban pedig bútor szabadalmát is elfogadták ,a „fehér asztalt”.
 
Több, mint 30 ország nagyobb városaiban találkozhatunk boltjaival. Csakhogy párat említsek, a teljesség igénye nélkül: Antwerpen, Tokyo, Hong Kong, Szöul…
Aki kedveli az alternatív, kortárs dolgokat, az biztos, hogy Ann Demeulemeester avantgarde-modern ruháiba is bele fog szeretni!
 
 

Talabos Georgina

Forrás, fotók: anndemeulemeester.be
style.com

Terry Jones & Susie Rushton: Divat ma

 


1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
«1234»

Cristóbal Balenciaga

„Mindannyiunk mestere” A buborékszoknya és más különc, mégis nőies formák – Cristóbal Balenci...»»

Egy olasz varázsló, Prada

Prada Meghökkentő anyagok, de szelíd színek fémjelzik az olasz divattervező, Miuccia Bianchi Prada nevét. A je...»»

A divat építésze

Gianfranco Ferré 1944. augusztus 15-én született egy olasz kisvárosban, Legnano-ban. Pályafutását eredetileg é...»»

D&G

A mediterrán varázslók földjén, avagy Dolce és Gabbana az álomgyáros páros Legutóbbi kollekciójuk, akár valami...»»

Anna Molinari, a tenger és a ...

Ki is igazából Anna Molinari? Ez az energikus, szőke tervezőnő kreatív alkotásaival meghódította a divatvilágo...»»

Carolina Herrera

A ruhaujjak mestere A virágokat és azok illatait felettébb kedvelő Carolina Herrera viszonylag későn, csak a ne...»»