2009. augusztus 6.

Terence Donovan: A „fekete-fehér” idők művésze

Terence Donovan egyike az első divatfotósoknak, akik modelljeiket a műteremből az utcára vitték, azon belül is a legkülönbözőbb helyszínekre. Egy avantgarde formáció tagjaként robbant be a köztudatba Brian Duffyval és David Baileyvel egyetemben. A „The Terrible Three” hármas egyik varázslatos figurájának elképesztő hatása máig érezhető a divat- és portréfotózásban, gyakran utánozzák, de stílusa megismételhetetlen. Számtalan nézőpontból tudta megközelíteni a témát, mindig hangsúlyozva a kontrasztot, ami a magas színvonalú divat és a konfekciótermelés között húzódik.

East End-i szerelem

Donovan London külvárosában, az East Enden lévő szegénynegyedben született 1936. szeptember 14-én, egy teherautó-sofőr fiaként. Tanulmányait gyakran félbeszakította, végül 11 évesen be is fejezte az általános iskolát, hogy litográfia- és metszetkészítő nagybátyja nyomdokaiba léphessen. „A háború nagy részét egy teherautó kabinjában töltöttem, körbeutazva Angliát.” – mondta egyszer. Érdeklődése a fotózás iránt hamar megmutatkozott, amikor a Fleet Streeten kezdett dolgozni egy fotóműhelyben. Ennek soha nem múló szerelem lett a vége, a fekete-fehér fotó korszaka pedig éppen akkor élte aranykorát.

Tizenöt évesen kezdett portréfotózással foglalkozni. A katonai szolgálat alatt hadifotósként dolgozott, majd leszerelve megnyitotta saját műtermét. Első képei híven tükrözik a ’60-as évek londoni világát, azt a képet adta Londonról, ami akkoriban alakult ki az emberekben: a fotósok élete egyenlő szex, gazdagság, szórakozás. Ezenkívül pedig minden vonzotta, ami kicsit is ijesztő volt, ez adta munkáinak sajátosságát.

A divat és városi lét elegye

Bill Brandt ismeretterjesztő munkája nagy befolyást gyakorolt rá, korai magazin és reklám munkáiban érezhető a városi realisztikus hatás: háttere a legyőzött és kráterekkel tarkított East End-i városkép, ahol a szemétdarabok szabadon szálldosnak a szélben. Kortársai, Don McCullin és Roger Mayne is úgy találták, hogy ez a városi látkép segíthet létrehozni a legtisztább riportfotográfiát. Donovan ezt az urbanizmust a ruhák ábrázolására vitte át.

Első sikereit egy férfi divatfotó-sorozat hozta (Man About Town), melyeket London utcáin készített a Town magazin számára 1961-ben. Majd egy évvel később ugyanezen magazinban megjelent egy másik fotósorozata a fiatal Julie Christie-ről. A képek a színésznő saját londoni lakásán készültek. Ez az informális közeg mindkét sorozatot olyannyira nem szokványossá tette, hogy a magazin ezzel a hatással dolgozott tovább egészen a ’90-es évekig.

Út a divat felé

A képek újszerű és rendhagyó beállításai megvilágították az utat, melyet Donovan követni szándékozott: nem a megszokott ismeretterjesztő munkát választotta, hanem egyre magabiztosabban kezdett a divatfotózásra koncentrálni. „A riporteri hivatást a grafikákra akarom redukálni.” - mondta, majd később: „Igazából nem az életről akarok tudósítani… Egészen boldog vagyok, ha látok egy lányt, aki az orrát vakarja egy kávézóban, és rögtön a modellt veszem észre benne.” Ez az észrevétel egyenest a Vogue-hoz és egyéb élénk, szemléletes magazinokhoz vezette, mint például a Nova vagy a The Sunday Times Colour Section. Utóbbi az adott generációhoz tartozó brit divat- és riportfotósok saját kiadású magazinja volt, Donovan pedig a második kiadás munkatársaként dolgozott.

A külföldi magazinok, különösen az ELLE, minden gond nélkül befogadták Donovan rendhagyó szemléletét. Amikor viszont már nagyon függött tőlük, hiszen besorolták egy kategóriába, minden megváltozott. Így - elsősorban az olasz és a francia Harper’s Bazaar-nál -  taktikát váltott: szinte paródiát csinált a fényes magazinok sznobériájából. Kialakított egy túlszínezett, ragyogó, túljátszott stílust, mely keresetté tette a ’70-es évektől egészen a ’90-es évek közepéig. Talán érezte munkájának következetlenségét, miszerint kezdeti tisztaságát elveszítette, de felmentette magát azzal, hogy távolságot tart a divat világától: „A divatfotózás tulajdonképpen a színház mímelése, és szerintem imádnotok kell.”

Különleges munkamódszer

Első Vogue-nak készült fotója, melyen George Solti, a brit karmester sétál a Covent Garden utcáin, egy igen ügyes lesifotó. Később a stúdiófotózás kezdte érdekelni. Számos elfoglaltsága ellenére mindig szakított időt arra, hogy amatőr fotósokkal találkozzon, és hasznos tanácsokkal lássa el őket. A kezdő fotósoknak a következő tanácsot adta: „Felejtsétek el a teleobjektívet! Ha igazán jó képeket akartok csinálni, maradjatok a jó öreg 35 milliméteres objektívnél, menjetek oda a „kiszemelt” modellhez, és úgy fényképezzétek le. Soha ne titokban, valami távoli rejtekhelyről!”

Végül is a Town című divatlap számára készített fotóival vált híressé, de dolgozott a Queen, a Marie Claire, az Elle és a Vogue magazinoknak is. Negyvenéves pályafutása alatt majdnem egymillió fotót, valamint háromezer reklám- és videoklipet készített. Fotózta Diana hercegnőt, Claudia Schiffert, Sophia Lorent, és az ő munkája Robert Palmer Addicted to love című számához tartozó videoklip is.

Mindig fontos volt számára, hogy modelljei legalább olyan jól érezzék magukat a fotózás alatt, mint ő, így utánozhatatlan könnyedségével és humorával elérte, hogy a fotóalanyok megnyíljanak előtte a számukra ismeretlen közegben.

Nem tartotta magát művésznek, mégis a legnagyobbak egyike volt

Élete végéig dolgozott, és bár elsősorban iparosnak, és nem művésznek tartotta magát, a ’90-es években csalódottan tapasztalta, hogy a magazinok művészeti vezetői gyakran fiatalabbak mint ő: „Soha életükben nem hallottak rólam – panaszkodott – de még csak a Beatlest sem ismerik.” Ebben az időben megpróbált a művészi fotózás és a festészet felé nyitni, de képeit sohasem adta el. Özvegye szerint egy alkotása annyira megtetszett egy barátjának, hogy végül üzletet kötöttek. Donovan pedig soha nem volt még olyan boldog, mint abban a pillanatban, mikor művészetével pénzt keresett.

1996-ban halt meg, olyan űrt hagyva maga után, melyet azóta sem sikerült betöltenie senkinek. A Vogue egykori képszerkesztője Donovan halála után nem sokkal összeállított egy retrospektív kiállítási anyagot Donovan képeiből, melyet azóta a világ számos pontján megtekinthetett a közönség. A kiállítás készítői fontosnak tartották, hogy az alkotások eljussanak a világ minden részére, céljuk megismertetni mindenkivel, milyen kiváló fotóművész volt Donovan.

Ádám Judit

Forrás, fotók: chrisbeatles.com,

Fergus Greer: A világ leghíresebb fotósai, portrék