Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

Párizsi szalon a Körúton
 
Zoób Kati tervezőnővel csodálatosan szép Szent István körúti szalonjában találkoztunk, ami elérhető közelségben van ahhoz, hogy bárki benézzen, mégis elegáns luxussal telített, így kicsit mindenki büszke arra, hogy éppen ott jár. Mert olyan friss szellemiséggel, bátorsággal, nyitottsággal és profi koncepcióval álltunk szemben, hogy magunk is elcsodálkoztunk. Nem lehet véletlen, hogy a Londonban jelenleg is zajló divathéten már nem először ugyanúgy ott vannak a Zoób Kati ruhák, ahogy a híres Harrod’s áruházban is. Ahogy az sem, hogy idén augusztus 20-án a tervezőnőt más művészekkel együtt a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Ezért hát hazánk egyik legismertebb divattervezőjével beszélgettünk arról, hogy milyen indíttatást kapott a családjától, hogyan alakít ki egy-egy újabb kollekciót, milyen tervei vannak és mennyire él meg idehaza az a fajta luxus, amit az ő leheletfinom ruhái képviselnek.
 

- Milyen meghatározó élményeket hoztál magaddal a gyerekkorodból?

Zoób Kati: Igazi vidéki lány vagyok, a Balaton-felvidéken születtem, egy Sümeg nevű városban, amire nagyon büszke vagyok, mert már Mátyás király korában mezőváros volt. A helyszín mellett az is nagyon meghatározó volt az életemben, hogy két bátyám van. Igazi fiús lányként nőttem fel. Azt játszottam, amit a fiúk: ha verekedtek bandákba verődve, akkor valódi utcai harcosként verekedtem én is; ha bicikliztek, akkor bicikliztem én is velük. Másrészt pedig mögöttem van egy fantasztikusan összetett család, ahol az anyai ág egy igazi, talpraesett, a jég hátán is megélő falusi parasztcsalád, amihez az apám oldaláról egy arisztokrata vonal csatlakozott, akik elképesztően fennköltek, műveltek, ám de nagyon élhetetlenek voltak. Úgy gondolom, hogy én ennek a kettőnek a keveréke vagyok, megfűszerezve ezzel az igazán fiús kamaszkorral.

- A divattervezéshez szükséges tudást hol szerezted meg?

- Nem tanultam sehol. Amikor gyerek voltam még nagyon természetes dolog volt, hogy mindent saját magunk csináltunk, mert akkoriban szinte semmit nem lehetett kapni az üzletekben. Amit mégis megkaptál, azzal pedig nem tudtál mit kezdeni. Az embereknek nem volt pénzük, de óriási igényük volt a szépségekre, főleg a régebbi korok ruháira. Az én arisztokrata nagymamám pedig, - aki káprázatos tartással ült az asztalnál és követelte, hogy az anyám töltsön vizet a poharába - olyan csodálatos dolgokat mutatott nekem a régi fényképein, ami ámulatba ejtett. Ekkor már bennem volt az, hogy én is ilyen káprázatos dolgokat szeretnék. Azonban ha az ember akkor ilyesmit szeretett volna, azt csak úgy tudta elérni, hogy megcsinálta magának. Egy közeli kis faluban pedig ott élt a nagynéném, aki apáca volt és az egész falunak ő varrt, az ünnepi ruhát, a gyászruhát, és az esküvői ruhát is, mindent. Gyerekként nekem nagyon természetes volt, hogy az emberek elmentek a nagynénémhez és ő megvarrta nekik az ünnepi ruhát. Ezért ő nem is ért rá. Így én is megpróbáltam magamnak varrni. De az apám is varrt. Ha valahova el kellett mennünk és nem volt mit felvenni, akkor az apám elővett egy régi kabátot, abból varrt mind a három gyerekének egy kis kabátkát. Ez annak a kornak az életképessége volt, amit én is örököltem. Amikor farmernadrágot akartam magamnak, akkor fogtam az anyagot és megvarrtam. Az iskolában akkora sikert arattam vele, hogy mindenkinek csinálnom kellett.
 
- Köztudott, hogy tinédzserként extrém és feltűnő ruhákat hordtál, amikről rögtön felismertek. Mikor nőtted ezt ki?

- Azonnal kinőttem, ahogy másokat kezdtem öltöztetni. Az is fontos volt, hogy eljöttem Sümegről Budapestre és láttam, hogy az öltözködés nem is olyan kardinális kérdés, mint ahogy én azt megéltem egy vidéki kisvárosban. Itt nyilván nagyon sok olyan példa volt, amitől az én extrémitásom már nem is tűnt olyan extrémnek. Másrészt, amikor elkezdtem komolyan foglalkozni divattal és az volt a feladatom, hogy kialakítsak egy stílust, ami ugyan rólam szól, de majd mások viselik, akkor azért ez az extrémitás átváltott egy kiegyensúlyozott rafinériává.
 
- Milyen érzés az, hogy az általad megálmodott ruhákat mások viselik, amikor azok a te egyéniséged egy részét képviselik?

- Nagyon jó érzés. Gyerekként persze furcsa volt, de amikor már tudatosan és eltökélten a saját stílusomat építettem, akkor ez már maga volt a siker. Ilyenkor szoktam elmondani, hogy vannak különböző tervezőtípusok. Az egyik például, amelyik önmagát nem használja ilyen szempontból. Nézzük meg Armanit, vagy Givenchyt, aki mindig a kis fehér köpenyében jön elő.
 
-Vagy nézzük meg Karl Lagerfeldet…

-Igen, ő önmaga reklámja. Ilyen velem is előfordul. Ha fontos, akkor én is tudok olyan meghökkentően megjelenni, hogy ne felejtsék el, hogy ott voltam. De ez egyre kevésbé hiányzik…
 
- Kizárólag a saját ruháidat hordod, vagy ugyanúgy bemész a boltokba és vásárolsz, mint bárki más?

- Innen a szalonból nyilvánvalóan nagyon sok ruhám van és én egy apró nő vagyok, ezért nagyon nehéz rám konfekciót találni. Ma már sok olyan ruhám is van, amit a lányomnak vettem és ő nem veszi fel. Egyébként betegesen kényelmesen öltözködöm. Persze fölveszek néha egy-egy olyan darabot is, amiről azt gondolom, hogy muszáj egy fotózás vagy film miatt, de mikor visszaülök az autóba, leveszem, mert nem bírom.
 
- Mindezt annak ellenére, hogy kizárólag luxuscikkeket készítesz?

- Igen. Az én ruháim a luxuspiacra szánt termékek. Szembe kellett néznem azzal, hogy biztosan nem tudok a középmezőnyben versenyképes lenni, mert nem tudok középszerűbb lenni annál, mint amilyen vagyok és olyan olcsó sem. A luxusdolgokhoz pedig van valamiféle különleges érzékem, ami nyilván öröklött tulajdonság. Én nem vagyok luxusfogyasztó, nem élek ilyen életet, mégis pontosan tudom mi az, ami igazán luxusnak számít és ezt valahogy már gyerekkoromban is tudtam. Számomra ez egy óriási kihívás, ebből az országból a luxuspiacra kivinni egy terméket.  
 
- A te ruháid csodálatosak, de mégis mennyire hordhatóak?

- Vannak olyan ruhák, amelyeket valamennyire nehéz viselni, mint egy fűző. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy a mi fűzőink hordhatóak, mert nem ott szorítanak, ahol kényelmetlen. Nyilván vannak olyan ruhák is, ahol a látványért szenvedni kell, de általában az én ruháim elképesztően könnyűek, nagyon finom anyagból vannak és roppant kényelmesek, súlytalanok. Persze van néhány vendégünk, vevőnk, aki képes bármire azért, hogy ő extrán gyönyörű legyen. Nekik csinálunk néha kényelmetlen darabokat, de csak az ő kérésükre. Én direkt soha nem készítek ilyen ruhákat. Magamra nézve úgy értem a kényelmetlenséget, hogy ha felveszek egy ropogós, zsabós fehér blúzt és annak hosszú ujja van, akkor azt biztos feltűröm, mire beérek a szalonba, a zsabót pedig kicsit összegyűröm. Akkor aztán úgy érzem, hogy én erre nem tudok vigyázni.
 
- Az itthoni fiatal tervezők munkáit nézve erősödik a praktikus szemlélet, az egyszerű színek és letisztult vonalak, az abszolút hordhatóság kerül előtérbe. Erről mi a véleményed?

- Ez mondjuk abszolút szándékos. Az egész filozófia, ami mögötte van, arról szól, hogy nagyon klasszikus vonalak modern tartalommal megtöltve. És az a bizonyos ellentétek harmóniája, amit mindig emlegetünk, az is ugyanúgy meglátszik ezeken a ruhákon. Például most készült a 2008-as nyári kollekció, amit vittünk Londonba szeptember 15-ére, az egész erről szól. Nagyon különleges, könnyű, ámde nehéznek látszó taft bukléból csináltunk olyan geometrikus szabásvonalat, ami szinte ellentétes a testnek a vonalaival, de amikor belebújik egy nő, akkor mégis tökéletesen rásimul. Ezek a nagyon nőies formák ezekkel a geometrikus vonalakkal pedig hihetetlenül jól néznek ki.
 
- A jelenlegi trend mennyire van rád hatással? Megjelenik a kollekcióidban? Például most ősszel a fekete szín, a kesztyűk, a derékövek, és így tovább…

- Mi már három évvel ezelőtt használtuk ezeket a széles öveket egy kollekcióban és azóta is jelen vannak, de mostanra már divatba is jöttek. Az ember valamibe néha beletalál, vagy valamit néha túlzottan előre csinál. Az én ruháimnak az a baja, hogy egy-két évvel előrébb vannak. A vevők is így reagálnak rá. Ezt már be kell kalkulálni a gazdasági döntéseinkbe is, hogy mi két évre előre vásárolunk alapanyagot, mert olyan új még. Például ez a nagyon nőies vonal, amire a magyar sajtó azt mondta, hogy nem éppen naprakész, hát tessék, most itt van… Csak mi ezt már két évvel ezelőtt megcsináltuk. És a minimalizmus akkor volt nálunk, amikor Franciaországban volt a minimalizmus. Ott az abszolút a helyén volt, itt meg még nagyon korán.
 
- Jellemző jegyeid a geometrikus minták, a színek merész használata, az art deco rózsa, a kocka és a saját logód. Nem féltél soha az erős mintahasználattól? 

- Nem. Amitől én félek, az az uniformizálódás. Megint egy kicsit visszakanyarodok a Harrod’s-ra, ami nyilván egy nagyon pozitív élmény volt számomra, de ott azt láttuk, hogy mindenki egyforma. Ahogy a személyzeti bejáraton áramlottak be az emberek, hihetetlenül elegánsak voltak, de tök egyformák. Mindenkin fekete-fehér volt, hogy a szemem alig bírta befogni. Ezért gondolom, hogy lehet és kell is használni színeket, mintákat és ezekkel érzelmeket kifejezni. Tulajdonképpen nekem is megvan a tiszta fekete, a tiszta szürke és fehér vonalam, csak én egy nagyon kicsi piacra dolgozom pillanatnyilag és szeretem, ha a kínálat sokféle.
 
- Szerinted a vevőid hogy jutnak el hozzád? Szájról szájra jár a híred, hiszen direkt nem reklámozzátok magatokat? 

- Egy kicsit misztifikálva van az üzlet, hogy ide nem lehet bejönni és hogy nagyon drága. Ezeket nem tudom, hogy ki találja ki. Mert ezek a dolgok nagyon is megfizethetők és nagyon sokfélék. Mi még olyat is csinálunk, hogy valaki behoz egy újságfotót és mi elkészítjük, mert itt van rá lehetőség. Nem az a fontos, hogy az én ízlésemet rátukmáljuk valakire, hanem, hogy a vevő jól érezze magát. Persze ez is úgy van, hogy a vásárlónk mondják másoknak. De nagyon gyakran járok úgy, hogy direkt nem mesélik el a barátnőjüknek, nehogy véletlenül ő is ide jöjjön.
 
- Mi inspirál a tervezésnél? Hogyan születnek a ruhák?

- Minden kollekciónak van egy témája és először a téma születik meg. Aztán onnantól fogva körbejárom ezt az adott témát. Ha mondjuk az István király koronázási palástjáról vett motívumot dolgozom fel és összekeverem a 19. századi építészeti motívumokkal, akkor nyilván ez határozza meg a ruhákat. Azonban azt kell, hogy mondjam, ezeket a belső forgatókönyveket soha nem hangsúlyozom, vagy tárom fel eléggé, talán szeméremből sem. A vezérfonalat megadom, de nem teszem közzé. Egyszer kétszer megpróbáltuk, de nincs jelentősége.
 
- Milyen nőknek ajánlod a ruháid?

- Szerencsére ezek a ruhák kortalanok. A vevőink is meglehetősen különböző korosztályból vannak, mert van 80 éves vásárlónk is, aki abszolút naprakész és meghökkentően merész. De van olyan, hogy érettségire kap valaki egy ruhát. Ez szándékos. A kortalanságot úgy is értem, hogy egy adott ruhát öt év múlva is elő lehet venni. Ez üzletileg persze nem jó… de nekem fontos.
 
- Üzleti szempontból mennyire tartod magad sikeresnek?

- Azt gondolom, hogy nem ez az üzleti siker, amit én csinálok. Ugyanakkor mégis sikernek élem meg, mert mindazt, amim van, a saját munkámmal teremtettem meg. Biztos senki nem gondolja, hogy mennyi lemondás és mennyi vasakarat van mögötte. Nyilván mindenki azt hiszi, hogy de jó nekem. Hallottam már ezt sokszor. Azonban e mögött is ugyanaz működik, mint bármilyen más magyar piacon dolgozó ember munkája mögött. Az itthoni egy nagyon nehéz gazdaság, irtózatosan kiszolgáltatott felület. Néha elcsodálkozom, hogy egyáltalán ez működik. Azonban azt sem mondhatom, hogy nem sikeres, mert mihez képest persze. Ahhoz képest, ami bennem van és amilyenek a képességeim és a visszajelzések, ahhoz képest ennek sokkal sikeresebbnek kellene lenni, ha nem Magyarországon volnék.
 
- Az itthoni divatéletről mi a véleményed?

- Nincsen véleményem, mert nem is ismerem, sajnos. Nincs egy olyan felület, ahol ezt az ember megismerhetné. Nem lehet tudni, hogy mit csinál a másik. Én rendszerint meghívom a pályatársaimat a bemutatóimra, ők még soha nem tették. Nyilván a médiából én is látom, ha feltűnik egy fiatal tehetség, én is ismerek jó néhány olyan tervezőt, akinek szurkolok, mert azt gondolom, konkurencia nélkül én sem lennék. Örülnék annak, ha ez valahogy ügyesebben működne. Van ebben valami kicsinyesség. Szerintem ez egy kreatív fürdő, amiben bárki megmártózhat és adhat ötletet a másiknak. Amíg azonban Magyarországon a tervezők azt hiszik, hogy az egyik ellopja a másik ötletét, addig ez nem tud előre menni. A nagy nemzetközi divatrendezvények pont arra jók, hogy mindenki odaviszi a saját munkáját és inspirálja a másikat. Nekem ahhoz foghatóan nagy élmény nem létezik, mint mikor a saját ötletemet látom továbbélni másén.
 
- Hogyan reagáltak a Fashion Week-en a ruháidra Londonban?

- Azt kell tudni erről, hogy Londonba az ember úgy indul, hogy három évig nem történik majd semmi. Ha odamegyek, attól nem áll meg az élet. Meg kell hogy ismerjem én is a világot és ők is engem. Az, hogy megjöjjön az a lehetőség, ami igazán jelentős, ahhoz türelem kell. Ahhoz kell az idő, hogy ott legyek először, ott legyek másodszor és akkor azt mondják, hogy aha, már megint itt van. Harmadszor már azt mondják majd, hogy akkor kipróbálom. Ehhez képest az, hogy az első megjelenés után mi benn vagyunk a Harrod’s-ban, az már egy elképesztő sikertörténet. Nem tudom, hogy mi a következő lépés. Még nem érdemes showt csinálni, mert még nem jön el az a közönség, akinek érdemes, de nagyon rafináltan most olyan ruhákat csináltunk, amik a vállfán tök jól néznek ki. Ha nem adhatom fel egy modellre, akkor legalább ott mutasson jól.

- Hogyan jutottatok ki a Fashion Weekre?

- A jelentkezés alapján hat darab ruha döntötte el három perc alatt egy bizottság előtt, hogy mehetünk-e vagy sem. Hihetetlenül nagy a túljelentkezés. Az biztos, hogy amit én csinálok, azt kint a szakma huszonötször olyan magasra értékeli, mint itthon. Kint van az ügynökségem a kollekcióval és az elmúlt hónapokban editoriális fotózásokra vitte a sajtó a ruhákat. Látni hónapról hónapra a jelentésben, hogy kik vitték el, és ez nagyon jó érzés.

- Csupán 1994 óta mondod magad divattervezőnek. Ebben az elmúlt 13 évben hogyan alakult a karriered?

- Visszatérve arra, amiről beszéltünk, a visszafogott és praktikus szemlélet rám is jellemző volt egy időszakban, ami ma a fiatal tervezőkre, az én életemben is megvolt ez a szakasz. Csak legfeljebb még nem volt olyan figyelem az én munkáim felé, hogy valaki erre abból a korból emlékezne. Az első nagy, publikus és nyilvános bemutatóm valóban 1994-ben volt. Ehhez képest 98-ban már Párizsban voltam és ha valaki ezt kívülről nézi, akkor ez valójában egy vágta. Ha arra gondolok, hogy ennyi idő után most ott vagyunk a Harrod’s-ban, akkor ez nagyon csodálatos érzés.
 
- Akkor elégedettnek érzed magad?

- Én ezt reálisan nézem. Nyilván nem vagyok elégedett, engem is hajt a belső vágy tovább, de azt kell, hogy mondjam, nincsenek olyan céljaim, amitől most olyan nagyon elégedetlenül ülnék itt. Nem gondolom azt, hogy nekem kéne lennem a Valentinonak, nem is érdekel az ilyen típusú karrier. Engem az érdekel, hogy amit most csinálok, azt ilyen szinten csinálhassam még húsz év múlva is.
 
- Jövőbeli tervek vannak?

- Vannak persze. Elmegyünk most Londonba és ott leszünk másodszor is a Fashion Week-en, ami nagyon fontos, nagyon nagy sokk minden szempontból. Mindig ez a legnehezebb, mert itthon azért van egy eléggé kellemes pozícióm, ismertségem, de vettem a bátorságot és elmegyek a tök ismeretlenbe, egy leszek a többi közül. És borzasztóan élvezem, hogy van bennem ez a bátorság és hihetetlenül szeretném azt az utat is úgy bejárni, hogy majd egyszer azt mondják, hogy ja igen, az a Kati, tudjuk.


Dörnyei Marianna

Fotó: necc.hu, 
Art Fashion

1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
«12

Je suis belle interjú II. rés...

A Dévényi Dalmával készített interjú második részét itt olvashatjátok! Az interjú folytatásából kiderül, milyen t...»»

Je suis belle interjú I. rész

Én szép vagyok, és te? A Je suis belle már lassan két éve egy hazai divatmárka. Jelentése franciául: szép vagy...»»