Bő nadrágok
Szívesen nyúlnak vissza a tervezők a már retrónak nevezett évtizedekhez, így lehetséges az, hogy megint hódítanak a hatalmas és bő nadrágok. Azonban mint minden, amihez újra hozzányúlnak, ezek a nadrágok is páratlanul sikkes formában tértek vissza a divat élvonalába.
Maszkulin elegancia
Érdemes rögtön a 2008/2009-es őszi-téli szezon bemutatóin körülnézni, ahol meghatározó elemként tűnt fel a nadrág. Mondhatjuk úgy is, hogy idén télen a legmenőbb. Kezdjük csak Louis Vuitton bemutatóján, ahol egymás után vonultak fel a 80-as éveket idéző bő, ám alul répaszárú nadrágok. Innen már csak a divatház tervezőszékéig kell ugranunk, ahol Marc Jacobs ül, aki saját nevével fémjelzett nadrágjait kellő anyaggal töltötte meg ahhoz, hogy lágyan és bő szárral omoljanak le a földig. Az ellenkező esetre is állított példát, hiszen modelljeit maszkulin eleganciával és már szinte lógó, bő és biztosan nagyon kényelmes nadrágokkal öltöztette. Klasszikus fazonokat pedig Ralph Lauren kollekcióiban találunk, ahol szintén a szürke színű bő nadrágok a legmenőbbek.

.jpg)
.jpg)
Hasonló, azonban inkább fiatalos vonalat követ a bő nadrágok terén Alexander Wang, aki már-már repperes ülepű nadrágokat tervezett, azonban kifinomult stílussal. Az ő darabjait vagány csajoknak ajánljuk, feketével kombinálva. A maszkulin nadrágkosztümök is bő darabokkal nyernek az idén, így mindent be kell vetnünk annak érdekében, hogy a férfias darabok mellett (vagy inkább általuk) érvényesüljön nőiességünk.
Itthon
Válasszunk élére vasalt szövetnadrágot bézs színben, alul felhajtással a Mexxtől vagy nézzünk körül a Promod üzleteiben, ahol hatalmas szárú farmervászon nadrágot találunk, ez most hipertrendi viselet! Esetleg nézzük meg a Mango kínálatát, ahol nagyon szép élre vasalt darabokból választhatunk!
Dörnyei Marianna
Fotók: vogue.com
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is: