2013. március 6.
Paris Fashion Week VII-IX. 2. rész
Néhány perce ért vége a Louis Vuitton bemutatója, de Valentino és McQueen is terítékre kerül.
Valentino
A Valentino legújabb kollekciójának darabjairól egytől egyig egy-egy festémény jutott eszünkbe. Valójában mindegy is, hogy volt-e a tervezőnek valós képzőművészeti inspirációja vagy sem, a végeredmény tökéletesen festőire sikeredett. A teljesség kedvéért azért megjegyeznénk, hogy a style.com maga is Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festményét emlegette a divatbemutató kapcsán, de ennek ismerete nélkül is úgy gondoljuk, egyértelmű volt a cél. A divatház összekapcsolta a divatot és a képzőművészetet, ezzel a magas kultúra szintjére emelte az öltözködést. Megható lett a végeredmény.
Alexander McQueen
Ha valaki csak kicsit is ismeri a McQueen divatház munkásságát, már meg sem lepődik az olyan fordulatokon, mint hogy egy bemutató modelljei tetőtől talpig az anglikán egyházra hajazó szerelésekben vonultak végig a kifutón. Az bemutató egyébként kissé kilógott a divathét programjai közül, hiszen valójában csupán egy kisebb zártkörű rendezvény volt körülbelül 100 fő részvételével. A szokatlan kivitelezés oka nem más, mint hogy Sarah Burton, a márka kreatív igazgatója veszélyeztetett terhes, ezért kénytelen volt távol maradni az eseményről.
Bár a minibemutatón végül csak tíz kreaáció vonult végig, a show mégis egy témát szolgáltatott, hiszen például Karlie Kloss végig Instagramján közvetítette az eseményeket. A modell még a backstageből is posztolt rajongóinak.
Louis Vuitton
A párizsi divathét zárónapjának legfontosabb showja kétségkívül a Louis Vuitton 2013-as őszi-téli kollekciójának bemutatója volt. A tavasz-nyári kollekcióhoz képest meglehetősen komor hangulatú kreációk egyfajta klasszikus, múltbéli vonalhoz nyúltak vissza és a legutóbbi Marc Jacobs-alkotásokhoz képest feltűnően nélkülözték a színeket.
A fejünkben tipikusan szipkával, füstfelhővel és marcell hullámos hajjal megjelenő nők viselete volt, amit láttunk - még akkor is, ha ezt nem illusztrálták ennyire karakteres jegyek a kifutón. A catwalkon gyakorlatilag a 20-as évek ikonikus hangulata jelent meg, a bemutató végén pedig Marc Jacobs teljesen érthetetlenül egy tarkabarka "pizsamában" lejtett végig a kifutón. Még fel kell dolgoznunk az eseményeket.
FashionTime
Fotó: style.com