2013. november 29.
Jó bőrök Fink Evelintől
Nem vagyok egy nagy bőrpárti. De Fink Evelinnek sikerült közelebb hoznia hozzám a bőrcuccokat. Az Andrássy úti szalonban tartott divatbemutatóján annyira minőségi, szép, ízléses és különleges ruhákat láthattunk - itt-ott bőrből - hogy hatására lehet, hogy megveszem hamarosan az első bőrruhámat. Na jó, kezdésnek egy bőrbetétes textilruhát inkább.
Remekül kihasználja például a tervezőnő az anyag tartását, stabilitását. Ezt példázza a bőrgalléros dressz, amely áttetsző fekete anyagokkal kombinálva válik egyszerre játékossá és dominássá.
Ha nem szeretnénk, hogy csakis a bőr uralja öltözetünket, a dizájner erre a bőrmellényt kínálja. Van annyira hangsúlyos ez a ruhadarab is, hogy így is, úgy is átveszi a hatalmat outfitünk felett (és ez nem is baj)!
Ha pedig még kisebb felületen látnánk viszont a bőrt, de nem akarnánk csupán a kiegészítők szerepkörébe szorítani, az alakot nőiessé varázsoló vonalvezetésű, oldalirányban ívelt bőrbetétes ruhát ajánlunk Fink Evelin kollekciójának darabjai közül.
A bőrkabátokat eddig is szerettem. De ilyen verzióját még nem ismertem: elöl magasan záródó, a vállat hangsúlyozó, szigorú bőrdzseki, mely meglepő módon az egész hátat szabadon hagyja. Ez is szuperszexi!
És ha még egy kis színt is becsempésznénk amúgy is extravagáns megjelenésünkbe, válasszunk mustársárgát! A kabátka plusz különlegessége a "hátláncban" rejlik - a kecses, fedetlen hátat hangsúlyozza a szolíd, de mégis látványos láncon függő medál.
Fink Evelin megmutatta, mit tud. A divatbemutatón meggyőződhettünk róla a dizájnernek köszönhetően, mennyire sokoldalú, hordható, változatosan kombinálható, mindenhez viselhető, kortalan, csinos, nőies, extravagáns és egyben kifinomult viselet a bőr, akármilyen formájában, akármilyen mennyiségben viseljük!
FashionTime
Fotók: Papp Károly