Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum
Selyemút az éjszakába
A selyem esetében egy igazi klasszikussal van dolgunk, ami valójában soha nem ment ki a divatból, hiszen selymet már évszázadok óta hordtak és hordanak ma is. Ugyanolyan népszerűségnek örvend, mint ősapáink idejében, amikor még a gazdagság és előkelőség egyik szimbólumának számított. Ma is ajánlatos viselet, ha elegáns benyomást akarunk kelteni.
Akiko Ogawa 2007 fall/winterNem is lehet véletlen, hogy újra előtérbe került idén, amikor minden a csillogásról és tündöklésről szól. Azonban nem csak az alkalmi, hanem az utcai és hétköznapi öltözködésben is trendteremtő lett. Hiszen már senki nem lepődik meg azon, ha buggyos ujjú helyes kis selyemingben állítunk be az irodába, vagy a suliba. Megszokottá vált a mindennapokban, ami talán annak is köszönhető, hogy ma már bármit felvehetünk bármivel. Különösen farmerrel ajánlatos kombinálni, így megmarad a lezser hatás és nem leszünk túlöltözöttek. Érdekes, hogy míg itthon a jólfésültség, addig a tengerentúlon a lepukkant stílus hódít. Olyan, mintha nálunk Nicole Kidman, másutt pedig Juliette Louis lenne az abszolút trendteremtő.
Selyem vs. Szatén
Ezen a télen kemény ellenfélre talált a selyem, hiszen az alkalmi öltözködésben egyre nagyobb teret nyer a szatén. Azonban a mindennapi ruhatárba beépülve nem szenvedhet vereséget ez a nemes anyag. Nem lehet véletlen az sem, hogy az ókori kínaiak olyan nagy gonddal őrizték a selyemkészítés titkát, míg a bizánciak el nem lopták.
Mit viseljünk?
Hordhatunk selyemtunikát, ami abszolút trendi. Blúzt és inget szintén selyemből, valamint szoknyát, ami lágyan körülring, viszont eléggé gyűrődik. Mégis egy ruhával vihetjük el a prímet, ami bármelyik karácsonyi partin megállja a helyét. Ha nem elégszünk meg akármivel, válogassunk  Akiko Ogawa kifutójáról!
 

Dörnyei Marianna

Fotó: lasplash.com,
mbfashionweek.com


1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
1234567»

Origami hajtások

Egyes divattervezők 2008-2009 őszére és telére úgy álmodtak meg bizonyos ruhákat. »»

Trend előrejelzés

A 2008 őszi/téli kollekció a kifutón Bár évről-évre lehullanak a falevek és beköszönt a hideg tél, a divat mégs...»»

Intenzív kék és zöld szín

Idén tavasszal és nyáron az intenzív kék és zöld színek viszik a pálmát a ruha- és kiegészítőtrendben. »»

Gladiátor szandálok/saruk

Harcra fel, avagy “Look like Hercules” Kb. már három éve folyamatosan láthatunk nyaranta a gladiáto...»»

Tisza cipő

Igen-igen jól olvasod a Tisza árad Kezd bebizonyosodni, hogy a magyar termék sem rossz, sőt ízléses, van hang...»»

Ellus

Egy közös vállalkozás a divat nevében Az 1972-es években Brazíliában, a hippi mozgalom és életstílus születésé...»»