Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

Kiskabát
 
Lassan beköszönt a Nyár, annak ellenére, hogy a valódi Tavasz idén nem kapott túl nagy hangsúlyt a természettől. Azonban ne ijedjünk meg az időjárás szeszélyességétől, mert a divat, mint mindenre, erre is felkészült: ezeken az átmeneti napokon hordjunk kiskabátot! Szerezzük be most, mert az idei trend egyik alapdarabjáról van szó, amit a hűvös nyári estéken is előráncigálhatunk majd a gardróbból!
 
Nagyon sikkes, hiszen bármihez felvehetjük és máris kicsit elegánsabb és átgondoltabb lesz tőle a megjelenés. Nyugodtan variáljuk, hiszen tényleg minden fölé felvehetjük. Ha pedig melegre fordul az idő, csak belevágjuk a táskába, hiszen „csupán” egy kiskabát.
 
Michael KorsElegáns
 
Alapruhatárunk egyik fontos darabja, ezért érdemes jól átgondolni a választást. Idén a puffos ujjú darabok a legfrissebbek, de tartja magát az Michael KorsA-vonalú szabás is. Utóbbit a H&M és a Sinéquanone üzleteiben biztosan találunk. Már a téli trend során bekerült a hétköznapi viseletek közé a változó hosszúságú kabátujj. Ez átöröklődött tavaszra is, így nyugodtan válasszunk rövid, esetleg félhosszú ujjú kiskabátot, mert ezek a legszebbek! Ha pedig fontos szempont a praktikum, akkor sem kell lemondanunk a csinos megjelenésről. Választhatunk anyukáink orkánjaira emlékeztető hatalmas gallérost, vagy pedig egy igazán szexi, hosszabb fazonú, derékban övvel ellátott kiskabátot. Utóbbi legyen színes, elsősorban piros, vagy akik nem túl sápadtak, viseljenek bátran sárgát!
 
Lezser
 
Ha szívesebben öltözködünk kényelmesen, akkor keressünk inkább egy sportosabb darabot. Ezeket most kombinálhatjuk elegánsabb outfittel, de nagyon jól mutatnak a nyári ruhák felett is. Szintén rövid vagy félhosszú ujj a javasolt, nem túl hivalkodó színben. Vagy szerezzünk be egy egészen rövid, boleró szerű darabot, amit alkalmakra, ruháink fölött tudunk viselni, de a hétköznapi ruhatárunkban is megállja a helyét, ha szívesen hangsúlyozzuk karcsú alakunkat. Nézzünk körül a Mango polcain, idén minden fazonból és színből válogathatunk itt! 
 
Dörnyei Marianna

Fotó: instablogsimages.com,
images.smarter.com,
michaelkors.com

1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
«1234567»

Absztrakt minták a ruhákon

Izgalmas és művészi A tervezők fokozottan művészi hangulatban voltak, amikor a tavaszi/nyári kollekcióikat állí...»»

Tógaszerű ruhák

Tógára és tunikára fel! Az antikból idén modern lesz! Lehetetlen? Nem, hiszen az ókori Róma öltözködés-, és ízl...»»

Színátmenetes darabok

Egyik színből át a másikba Akár egy Louis Vuitton táska, akár egy nyári ruha, a lényeg a színekben rejlik. Vagy...»»

Első magyar Glamour Stiletto ...

Lezajlott az első magyar Glamour Stiletto Run! Az esemény mókás volt, és vidám, sok volt az egy négyzetméterre...»»

Szivárványszínű táskák

Színes táskák Idén a napsütés beköszöntével végre a divat minden területén előtérbe kerülnek az élénk színek, í...»»

Mellesleg...

Nagymellűeknek is szabadon Végre jön a Nyár. A cuki kis rövidke sortok, a sejtelmesen mutogatós toppok, és az e...»»