2009. április 26.
Overall mindenkorra
Overall, ami magyarul ugye inkább kezeslábas lenne, de valljuk be, sokkal jobban hangzik az overall szó, elegánsabb és kifinomultabb is, ráadásul nem idézi fel már maga a szó csengése is az autószerelőknek egykor olyannyira kötelező ruhadarabot. Azért is emlegetjük ezt a most reneszánszát élő egyberészest, mert idén abszolút trendik lehetünk, ha overallba bújunk, ráadásul végre a hétköznapi ruhatárunkba is beépíthető trendről van szó. Bár ezt már elvileg tavaly meg kellett tennünk, ha igazán divatosak vagyunk, hiszen a múlt évben tért vissza a divatos darabok közé az overall, idén tavasszal pedig az elegánsabb, finomabb anyagból készült darabok hódítanak, szigorúan tűsarokkal. Lássuk, honnan is koppinthatunk!
Sportos
Bár idén valóban az elegánsabb overall és cipő kombináció játszik, azért előfordulnak sportosabb darabok is, mint például a DKNY egy az egyben nyolcvanas éveket idéző farmeroverallja vagy a képen látható másik DKNY darab, ami sokkal érdekesebb, mint a farmerból készült társa. Remekül tükrözi az idei overalltrend egyik vonalát, - mert már ilyenről is beszélhetünk - ez a DKNY darab, hiszen elegáns anyagválasztás, derékban behúzható, kissé ovis megoldás jellemzi, mindez megbolondítva a kiegészítőkkel és egy meglepő cipővel.
Elegáns
Nézzük meg a másik oldalt, a csak az overallra koncentráló összeállítást, mint például a BCBG fekete overallja vagy a Chloé darabját. Semmi flanc, egy kis csavarás és minőségi anyagválasztás. Emlékezetes példa még Stella McCartney egyberészese szmoking változatban, szigorúan estére. Vagy Ralph Lauren kezeslábasa, mely gyönyörű, fényes darab, így tényleg csak magas sarkúval állja meg a helyét. És ugyanebbe a kategóriába tartozik még a Moschino szatén csodája, amire azért egy öv is került. Hiszen a leggyakrabban az öv az, amit az overall megkíván. A melegebb időre való tekintettel előfordulnak rövidnadrágos egyberészesek is, amelyek el kell, hogy mondjuk, elképesztően jól néznek ki, nézzük csak meg például a BCBG rövidnadrágos megoldását. Bárhova, bármikor felvennénk.
Megvalósítás
Bátrabbaknak nyugodt szívvel ajánljuk hétköznapra is az overallt, hiszen ügyesen kombinálva, akár egy jó övvel és balerinával nagyon csinosak lehetünk, ám valóban jobban fekszik alkalmakra, hiszen azért viselni kell, mert izgalmas ruhadarabról van szó, ami tűsarkúval egyértelműen nyerőbb. Érdemes körülnézni tehát, hiszen gyönyörű darabokból válogathatunk és az a jó, hogy már az itthoni üzletek is bőven kínálják!
Dörnyei Marianna
Fotó: vogue.com