2009. május 31.
I. Nemzetközi Schwarzkopf Professional trendfesztivál
111 éves születésnapját ünnepli idén a Schwarzkopf. Ebből az alkalomból egy majdnem egész napos rendezvénnyel készültek, mely az I. Nemzetközi Schwarzkopf Professional trendfesztivál nevet kapta. A rendezvénynek a SYMA Sportcsarnok adott otthont, 2009. május 24.-én.
T-alakú kifutón fogadta a műsorvezető, Steiner Kristóf az ide látogatókat. Két kivetítőn is nyomon követhettük – melyet a kifutó két oldalán helyeztek el –, amit a Schwarzkopf Professional Team mesterfodrászai alkottak. Ők mutatták be az Essential Looks négy új trendirányzatát egy-egy frizurán keresztül.
A hajmodellek Náray Tamás és a Sugarbird ruháit viselték, míg ékszereiket a Pavé Jewellery biztosította.
Az Essential Looks négy trendirányzata, melyek nemcsak a frizurákban jelennek meg:
A ’60-as évek ihlette Rounded forms (=„Kerek formák”). Elemei: lágy minimalizmus, ívek, fényesség, nőiesség és egy cseppnyi futurisztikusság. Az anyagválasztás a ruháknál leginkább a selyemre esik. A blúzokra a magas gallér jellemző, a szoknyákra és kis ruhákra pedig a gömbölyded forma. Ezt a gömbölyűséget képviselik a frizurák is. Gallusz Nikolett mutatta be a Rounded forms-t – miközben a Sweet Dreams című dallal szórakoztatta a nézőket.
DISCO ’80 trendirányzat, melyet a Flashdance és a Fame inspirált. Fiatalosság jellemzi ezt az irányzatot, melyből elengedhetetlen a túlfűtöttség, a nőiesség és a sportosság. Neonszínek, hálók, mosott farmer, dresszek, balerina ruhák és lycra, melyek a leginkább illenek ebbe a lendületes irányzatba. A frizurákat a természetes, kócos hatás, és az elengedhetetlen lendületesség jellemzi. Aszimmetrikus formák és élénk színek jellemzik. Az egyik újonc Megasztáros, Bencsik Tamara az I need a hero című számmal robbant be a színpadra hihetetlen energiával, megtestesítve a ’80-as évek „disco girl”-jét.
Glamazon stílus (glamour+amazon=Glamazon), melyet a ’70-es évek ihletett.
Sunday Best irányzat (=”Vasárnapi arosztokrácia”) – a kislányos báj. Elemeit a magabiztosság adja a rendhagyósággal keverve. Masnik, szalagok és túlméretezett díszek a ruhákon, valamint a frizurákon egyaránt. A konty határozza meg a hajviseleteket, míg a hajszínekre a fergeteges kavalkád jellemző. A választás Galambos Dorinára esett, a stílus „képviselői választáson”. Egy hosszú, uszályos, testszínű, tüllben végződő Náray ruhát viselt.
Alternatív haj show – Kinek, mit jelent a 111 év?
Velencei karnevált idéző maszkos nő, 111-be fésült hajkorona, tüllök, necc kesztyű, szatén, latex cica nadrág és top, combfixek, francia bugyik fodrokkal, body-k, necc harisnyák, cselszton ruhák, boogei-s lányok, tollak, szatén, csipke, fekete, fehér és rózsaszín mindenütt. Egyes fodrászok a gótikus hangulatot adták át munkáikkal – fekete, mások a párizsi fülledt lokálok atmoszféráját, megint mások pedig egy komplett show-t prezentáltak az Alternatív haj show-n belül.
Extremitás, színes kavalkád és ütős zene jellemezte a haj show-t Kapócs Zsóka nyitánya után,aki a Sunday Best jegyében idézte Karády Katalint a kifutóra Náray hosszú, fekete bársony ruhában, melyet elöl strasszkövek díszítettek.
MK Zero művészeti csoport
2006-ban alakultak meg, és Európa szerte fellépésekre hívják őket, de kaptak már felkérést Amerikába, Ázsiába is. Helmut Maier és Jürgen Schwaiger a két oszlopos tagja a csapatnak. Bemutatták a legújabb vágási technikákat. A kicsit tépett, laza, természetes és mégis extravagáns haj, ami idén a „legtrendibb”.
Ide kattintva a Schwarzkopf hivatalos honlapján találod magad.
Fotó: topmodell magazin