2010. június 7.
2010-es blézerek
3.1. Phillip Lim
Kezdésként egy klasszikus, dupla gombsoros darabot láthatunk, melyhez ugyanolyan öv is társul. Az ujjak, az előző évhez megszokottan, idén is feltűrtek vagy felhajtottak, csupán a pasztell színű blúz az, mely kilátszik. Majd egy rövidre szabott, a military stílusba is beillő kabátkát mutat nekünk Phillip Lim, melyet ruhához és nadrághoz egyaránt viselhetünk, tulajdonképpeni színmegkötés nélkül. Végül egy ujjatlan, kifejezetten modern hatást keltő, fehér blézer következik a sorban, mely a különlegességet magában hordozza, így a kiegészítők kapcsán ne essünk túlzásokba.
Givenchy
A Givenchy a formákkal játszott és általuk újította meg a tradicionális blézert. Minden esetben szögletes, éles formákról beszélhetünk, néhol a matróz stílussal kombinálva, a vállakat hangsúlyozva, két háromszöget formálva, néhol a mell alatt gombolható, tiszta fehérségben. Tökéletesen viselhető darabok mind fekete-fehér kombinációban, mind színes kiegészítőkkel, egy-egy színes, mintás ruhadarabbal pedig lággyá, játékossá is tehetjük őket.
Jil Sander
Jil Sander megmaradt az abszolút klasszikusnál és sem formában, sem anyagban nem változtatott a közkedvelt megoldáson. Egysoros gombozás, lágy és könnyed esés, apró zsebek és tökéletes elegancia. A kifinomultságot erősítheti a szorosan meghúzott öv, a feltűrt ujj pedig lazábbá varázsolja a nett megjelenést. Nem csak irodai viseletre alkalmas, hűvös estéken is megfelelő védekezés a hideg ellen.
Yves Saint Laurent
Egytől egyig ujjatlan megoldásokkal találkozhatunk, melyek a Givenchy-vel szemben a kerek formákra építenek. Egyetlen szög vagy éles vonal sem tarkítja a kompozíciót, inkább félkörök és finom formák, mintha a Hold fogyása elevenedne meg előttünk. Egyszerű, tiszta színek, rövidebb és hosszabb megoldással készült blézerek, minden esetben a vállat hangsúlyozva. Összességében modern és bátor darabok.
Székely Krisztina
Fotók: style.com