2011. január 31.
Duplán gombolva
Mindegy, hogy egy, kettő, három, négy vagy sok gomb, ezen a télen megduplázzuk! A 2010-es őszi-téli bemutatókon szinte alig volt olyan tervező, aki ne alkotott volna legalább egy duplasoros gombolású kabátot, zakót vagy pulóvert. Most bemutatjuk, hány gombban érdemes idén - természetesen duplán - gondolkodni.
Kettő a másodikon
A Banana Republic, a Givenchy és a Prada példája bizonyítja, hogy nyugodtan szakíthatunk a háromgombos konvenciókkal és választhatunk két sorba rendezett duplgombos kabátokat is. Míg a Banana Republic széles és mélyre nyúló revere eleve megköveteli a gombok számának minimalizálását, addig a Givenchy egy magasabban záródó kabát esetében döntött a kétgombos megoldás mellett, a Prada pedig bemutatta, hogy egy teljesen zárt darab esetében is megállja a helyét négy darab gomb.
Három, te vagy az én párom
A kétszer-kettes gombolásnál ugyan jóval szokványosabb a háromsoros megoldás, az alábbi példák mégis meggyőznek minket arról, hogy megéri követni a hagyományokat. Szinte minden tervező bemutatóján találkozhattunk hatgombos kabátokkal. Kedvenceink között mindenképpen meg kell említeni a Bottega Veneta párhuzamos gombolású sötét zakóját, az Etro méregzöld téli kabátját színazonos gombokkal és a Lous Vuitton elegáns, fényes anyagokból alkotott egyenes vonalúját.
Négy meg négy
Persze nemcsak háromnál kevesebb, hanem annál több gombban is lehet gondolkodni. Így tettek a Banana Republic tervezői is ennél a grafitszürke, rövid kabátnál, de láthattunk négy plusz négy gombot Giorgio Armani kifutóján is, míg Neil Barett széles reverű feketéjére szintén nyolc, egymáshoz közel ülő gombot álmodott a tervező.
Összesen tíz
Ha már több, akkor legyen sok! Idén télen ugyanis hordhatunk akár egyszerre tíz gombot is. Hogy ez igenis jól mutat, bizonyítja például Giorgio Armani ötsoros gombolású bőrdzsekije vagy a Gucci világosszínű kabátja, de az igazán bátrak választhatnak egy arany gombos, military stílusú Burberry Porsum kabátot is.
A végletek
A végletek embere vagy? Akkor választhatsz egy+egy gombos kabátot, de elmehetsz akár a tizennégy gombig is. A Bottega Veneta zakóján például csak egy gombot dupláztak meg, akárcsak Marc Jacobs fekete egyenes vonalú kabátján is. A Burberry Porsum a másik végletet választotta és hétszer kettő apró gombot varrtak egymás mellé. Mi sem bizonyítja jobban, hogy csak rajtad áll, melyik megoldást választod. Te vajon hány "gombos" típus vagy?
Fotók: style.com