2014. január 3.
Sminktrend 2014
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznünk a 2014-es sminktrendeket, akkor azt mondanánk: eklektikus. Idén ugyanis a végletek között mozoghatunk, ami azt jelenti, hogy a természetes olyan-mintha-nem-is-lenne hatású sminkektől kezdve, a nagyon erős makeupokig minden divatos lesz.
A szemkontúrok idén is divatba jönnek, vagy inkább maradnak? Mindegy, a lényeg, hogy a hétköznapokra mehetnek a visszafogottabb, barnás árnyalatok, a hétvégi bulikon azonban nyugodtan lehetünk bevállalósak, és színezhetünk feketével is.
2014-ben a sminkelés egyik fő vonala a natúr megjelenés lesz. A jelszó: csak üdén, és természetesen!
Azoknak sem kell csalódniuk, akik inkább extrémebb vizekre eveznének, idén ugyanis hódítanak a kék és a lila különböző árnyalatai, szóval ne féljünk kibontakozni!
Néha nem is kell más, csak egy kis szempillaspirálozás! Nem túl hivalkodó, mégis keretet ad az arcunknak. Telitalálat a mindennapokra.
Ami a rúzsokat és szájfényeket illeti, a pink és a fukszia még mindig nem megy ki a divatból, sőt! Egy jó választás ebből az árnyalatból, némi szempillaspirál, és kész is a tökéletes smink!
Reflektorfényben maradnak a korall rúzsok is, szóval, ha már van ilyenünk, örülhetünk, mert nem kell, levennünk a palettánkról.
A füstös sminkek már nagyon régóta előkelő helyet foglalnak el a makeup trendek között, idén annyi lesz az újdonság, hogy a klasszikus fekete mellett menőnek számít majd például narancssárgával elkészíteni.
Követni való irányzatokból tehát 2014-ben sem lesz hiány, de a trendek mellett ne felejtsük el, a sminkelés igazi lényege az önkifejezés. Ma, holnap, és 2097-ben is. Találtatok valamit, amit szívesen kipróbálnátok?
Perei Dóra