2010. február 15.
Operabál, 2010
Idén 15. alkalommal rendezték meg az Operabált. Azon túl, hogy évek óta fontos társadalmi esemény, s egy kicsit a múlt őrzése is, divat-felvonulás a javából, mondhatni, hogy magyar módra.
A múlt csak részben marad
Az este folyamán figyelmünk elsősorban a ruhákra, s az azokat viselő nőkre fókuszált, ahogy véleményünktől nem mentes cikkünk is a divat oltárán történő áldozást hivatott tanúsítani.
Az Operabál protokollja és története őrzi a régmúlt hagyományait, miközben halad a korral, és teret enged a XXI. század sajátos hangulatának. A nagy terem pompás, aranytól ragyogó enteriőrje biztos teret nyújt az abroncsos szoknyáknak és frakkoknak a keringőzéshez, de pár óra elteltével Abba slágerekre ropják a vendégek, ringatózó csípőmozgással, karokat a magasba emelve. Múlt s jelen találkozik egy este.
Úgy érezzük, a báli ruha divatot illetően ez a könnyed átmenet a mai napig hiányzik. Ha a walzert felválthatja a disco, akkor igazán nem értjük, miért ne haladhatna a ruha divat is a század diktálta trendek mentén. A nagy, nemzetközi fesztiválokon és eseményeken csak nagyon kutatva találunk hatalmas, abroncsos szoknyákat, fűzővel. A magyar Operabálon viszont keresve-kutatva találtunk csak igazán kifinomult, stílusos, modern és valóban elegáns nagyestélyiket. A szokás még mindig a régi: harsány színek, tüllök és taftok, nehéz, habos-babos aljak, fűzők, keppek és bolerók. A white tie az előírt dress code, amely ugye a legelegánsabb öltözetet követeli meg. Férfiaknak fekete frakk, fehér mellény, vagy fehér cummerbund (övsál), valamint fehér csokornyakkendő a kért viselet. A hölgyeknek nagyestélyit kell viselniük.
A ruha önmagában nem elég
Közhely, de legalább igaz, és erre büszkék is vagyunk: a magyar nők gyönyörűek! Hajlamosak már-már túlzásokba is esni a szépség fontosságát illetően, s inkább a külcsínyre törekszenek, mintsem a belbecs szépítgetésére, de csak a felszínen lavírozva ez még rendben is lehet(ne).
De nincs. Hiányoltuk a magyar nők igazi igényességét. Bár a ruhára mindenki odafigyelt, és ha nem is sikerült a legjobb fazont, a korhoz, hajszínhez leginkább passzoló ruhát beszerezni, az igény azért tetten érhető volt. Nem úgy a többi fronton. A hajával már nagyon sok nő nem foglalkozott: abroncsos nagyestélyit viselt, hétköznapi frizurával, amely talán még fésűt sem látott a szombati napon. A másik sarkalatos kérdés a cipő volt. Hány, de hány munkábajárós cipő villant ki a hosszú szoknyák alól! Hány de hány cipő stílusa és színe ütött el kiáltón az outfittől!
A férfiak dicséretet érdemelnek, bár nagyot hibázni nem volt lehetőségük. Talán a kivetnivaló abban volt, hogy noha előírás a fehér csokornyakkendő - s kifjezetten kérik, hogy ne kössön senki más színűt -, nem egy úriember választotta inkább a feketét.
Csak kérni tudjuk a hölgyeket arra, amit a magazin révén sugallni szeretnénk: tudatosan szépüljünk, és stílusosságra törekedjünk! Ne felejtsük, az igazi szépség, legyen az belső, vagy külső, a harmónia fényében kel életre, s vele karöltve mozgat világokat és győz le háborúkat.
FashionTime
Fotó: Holecz Endre