lat.

Rangjelző kellék, egy vagy két bíborszínű hosszanti csík a tógán és a tunikán. Elsősorban a római szenátorok és lovagok viseletére jellemző, de a Kr. E. 1. század végétől általános díszítőcsíkként is használatos. A dalmatikán különösen az ókeresztény időben használták. A 4. században megrövidül, a mell alá ér, és körkörös csíkokkal egészül ki, a koptoknál ornamentális is lehet. A bizánci időkben a liturgikus ruházatban vették át, ismét csíkokkal vagy geometrikus, gazdagon díszített emblémaként, a császárok és magas állami tisztségviselők ruházatán ( tablion).

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is: