2013.április 1.
Ívek a művészettörténetben
Számtalan remekmű, végeláthatatlan termek és sok-sok látogató – ez jellemzi a müncheni Neue Pinakothek állandó kiállítását, amely a késő 18. századtól egészen a modernizmus kezdetéig ad remek ízelítőt a korszak legnagyobb alkotóinak munkásságából. S a legközkedveltebbek mellett ott sorakoznak a talán kevésbé ismert, ám szintén zseniális művészek munkái is. Külön öröm volt megpillantani Munkácsy Mihály világhíres festőnk, A baba látogatói című remekét.
A Neue Pinakothek állandó tárlatán kb. 400 festménnyel ismerkedhet meg a látogató, a klasszicizmustól egészen a szecesszióig. Olyan alkotók munkái kerültek a falakra mint Jaques – Louis David, Caspar David Friedrich, Goya, Manet, Monet, Van Gogh, Klimt és még sorolhatnánk. A több száz mű tagolását, a különböző stílusok egymástól való elkülönülését elősegítik az egymásból nyíló helyiségek, melyekben jól áttekinthetők és logikusan elrendezettek az alkotások. Nem csak festmények, de számos szobor is helyet kapott a tárlaton.
A klasszicizmus egyik legünnepeltebb alkotójaként tartjuk számon Davidet, aki a kor szellemiségéhez mérten, áttekinthető, világos szerkezetű műveket alkotott. A tárlaton egy nőt ábrázoló portrét láthatunk tőle, (Anne-Marie-Louise Thélusson, Comtesse de Sorcy) amely szinte fotóminőségben ábrázolja az alak minden részletét. A ruha és a kendő művészien aláhulló redői remek összhangban vannak az ábrázolt kedves, könnyed személyiségével.
A klasszicizmus ideálja: a visszatérés az antik hagyományokhoz számos alkotáson mutatja meg magát, ám ha kicsit előbbre haladunk az időben, találkozunk már realista, naturalista művekkel is. Úgy, mint Courbet két festményével, vagy Millet elégikus hangvételű alkotásával. Courbet neve szintén nem ismeretlen számunkra, hiszen a barbizoni iskola egyik legnagyobb tehetségét tartjuk a modernizmus atyjának. A festő számos képe keltett botrányt korában, hiszen akkor még nem nézték jó szemmel az indokolatlanul mezítelen hölgyek látványát, vagy az olyan alkotásokat, melyekből jól kiérezhető volt a korabeli társadalom kritikája. Csendélet almákkal című képén, bár valóban valósághű gyümölcsöket ábrázol, az az érzésünk, mégis többről van szó: a figyelmünk a gyanúsan sötét háttérre irányul, amely vihar előérzetét sugallja számunkra.
A megszokott drapéria, asztallap helyett itt a háttérben furcsa mód egy sötét fa és az ég kavargó kékje tárul elénk, amit aztán megismételnek az előtérben heverő almafa ágak, szintén hullámzó mozgásukkal. Így alakulhat ki a valóság ábrázolásán túl itt már átvitt kapcsolat a kép egyes elemei között, ami aztán a későbbi időkben a művek akár központi szervezőelemévé is válhat, elvetve a valósággal való bármely összefüggést. Millet, Courbet kortársa, szintén a barbizoni iskola tagja, leginkább a paraszti élet mindennapjaiból merítet művei megalkotásakor. A nehéz, fáradságos munkát végző emberek sorsát állítja a középpontba, valamint minden képén fellelhető ember és természet kapcsolata. Van Gogh sokat merít majd Millet alkotásaiból, témáiból.
Aztán a fotó térhódításával szükségessé vált, hogy a festészet valami olyan megjelenítési formához nyúljon, amit a fotóval nem lehet elérni. Az impresszionizmus atyjaként számon tartott Manet, bár inkább még realista műveket alkotott, újszerű látásmódjával már az impresszionizmus jegyeit alapozta meg. A tárlaton, híres/hírhedt Reggeli a szabadban című képe ugyan nem látható, de megfigyelhetjük Monet, amint bárkáján épp alkot egy hölgy társaságában. A felkelő nap impressziója című kép alkotójától látható egy darab a Tavirózsák sorozatból, amelyen a színpompás virágok elfolyó árnyai összeolvadnak a víz kékjével. Nem tudhatjuk pontosan, hol ér véget a növény és hol kezdődik a tükörkép.
Ezek után aztán színesebbnél színesebb művek követik egymást Renoir tájképe, Degas Vasalónője, akinek keze a kemény munkától már szinte eggyé vált munkaeszközével. A nő lelkiállapotára utalnak a háttér gyűrött, koszos leplei, s az ábrázolt fáradt, elnyűtt tekintete is.
Signac alkotásait is megtekintheti az érdeklődő, akinek neve összefonódott Seurat-éval, hiszen mindketten a pointillizmus jegyében alkottak. Apró pontokból hozták létre alkotásaikat, amelyek kizárólag tiszta színekből állnak, s végül a néző szemében állnak össze árnyalatokká, formákká.
A pontok után a dekorativitás kerül a középpontba a szecessziós mester Gustav Klimt alkotásain. A zene című képen sokféle szimbolikus tartalom találkozik egymással, (hangszer, szobrok, szomorúság, magány, sötét és világos) amelyek együttesen csalnak elő a nézőből különféle asszociációkat.
A felsoroltakon kívül még számos alkotó művét megtekinthetjük a kiállításon, ám valamennyiüket felsorolni képtelenség volna. A tárlat páratlan élményt nyújthat az érdeklődőknek, de nem árt rászánni egy egész napot vagy akár többször visszatérni a múzeumba, hiszen ennyi alkotás 1-2 óra alatt befogadhatatlan. Inkább tessék elidőzni egy-egy kép előtt, kutatni az összefüggések között, hogy aztán a végén egy szép egésszé állhasson össze a kép…
Lakics Nóra
Fotók: pinakothek.de
commons.wikimedia.org