Kérlek várjál, a képek átméretezése folyamatban van...
fooldalhirekdivatferfidesignsminkfotokjatekforum

Too Fast To Live Too Young To Die
 
Nevéhez vad, hordhatatlan, megbotránkoztató és szexi ruhák fűződnek, amilyen ő maga is. Vivienne Westwoodot tartják a punk stílus megteremtőjének. Tagadhatatlanul a 20. század legnagyobb divattervezői között foglal helyet, amelyet lassan fél évszázados munkássága is igazol. Fiatalon nyitott boltja még ma is megvan London belvárosában, ahol bárki vásárolhat magának egyedülálló darabokat.
 
A kezdetek

Ma már 66 éves, hiszen 1941. április 8-án született Anglia egyik kisvárosában, de még mindig aktívan dolgozik. 17 évesen családjával együtt Londonba költözött, majd egy szemesztert járt a Harrow School of Art- ba, ami ma már a Westminster Egyetem. Utána egy általános iskolában tanított, amit saját bevallása szerint nagyon szeretett és 30 évesen hagyott csak ott.
 
A butik

Neve szorosan összekapcsolódik a Sex Pistols punkbandáéval, hiszen ennek a zenekarnak a menedzsere volt Malcolm McLaren, akivel társulva kezdte árulni extravagáns ruháit közösen nyitott boltjukban. Ez az a híres butik, amelyik 1971 óta a mai napig nyitva áll a vásárlók előtt, jelenleg World’s End néven, azonban futott már Let It Rock; Sex; Too Fast To Live, Too Young To Die és Seditionaries néven is. 1982 óta változatlanul egy hatalmas óra díszíti a kirakatát a King’s Road 430-as szám alatt.
 
A punk korszak

A punk stílus akkor vált különösen ismertté, amikor a Sex Pistols is Vivienék boltjából szerezte be a cuccait. A punkok előtérbe helyezik az erőszakot és a szexualitást, valamint olyan tulajdonságok állnak közel hozzájuk, mint az üresség, a káosz, a nihilizmus és a szexuális elhajlások. Ennek a Westwood nevével összeforrt viseletnek a sajátosságai a biztosítótűk, a test bármelyik részén, de különösen az arcon; a skót kockás szoknya beemelése a divatba, mint a brit társadalom elleni lázadás jelképe; a „bondage és fetish fashions”, ami körülbelül a szado-mazo stílusú cuccoknak felel meg; a szándékosan szakadt ruházat és a tüskés, felfele állított színes haj. Díszítőelemként szolgáltak a bicikli – és WC öblítő láncok, valamint ékszerként használták a szegecses nyakörvet. Ezt az új keletű brutalitást jelképezte a ’70 –es években a fekete bőrdzseki. Ezzel a stílussal Vivienne és Malcolm McLaren együtt forradalmasították a divatot.
 
Kollekciói

Az első saját divatbemutatóját Londonban tartotta 1981-ben, amely a Pirate (kalóz) nevet kapta: itt már saját stílussal rendelkező önálló tervezőként vonultatta fel ruháit, amelyekre az arany, a kaland és az ősi népi viseletek voltak inspiráló hatással. Ötvözte a tradíciót és a technika jellemzőit a fiatalok és az utca divatjával. A modellek buggyos nadrágot, lapos bokacsizmát és aszimmetrikus pólókat viseltek.
Korai punk stílusa után kollekcióiban helyet kapott egyfajta történelmi vonal. Modernizálva használta fel ruháinál a 17/18. századra jellemző eredeti szabástechnikákat. A múlthoz való vonzódás máig megjelenik kollekcióiban: például gyönyörű estélyi ruháin figyelhető meg a tradíciók tisztelete. Érdekes ez olyasvalakitől, aki a punkkal forradalmasította az egész brit divatot.Újabb és újabb kollekciókat állított kifutóra, mint a „Witches”, a „Hypnos” és a „Clint Eastwood”. Fordulópontként 1985-ben mutatta be a nőiességet dicsőítő „Mini Crini” kollekcióját, amelyben felhasználta a krinolint, majd utána hamarosan a II. Erzsébet királynő által inspirált „Harris Tweed”-et. A ’90-es években sem szürkül el, mindig újabb és újabb forrást talál, amely inspirálja ruhakölteményeit. Ebben a periódusában a 20. századot használja, különösen Christian Dior mozgatja meg Vivien fantáziáját. A ’90-es évek elejétől kezdve szinte évenként jelentkezik új kollekcióival, ezek közül az egyik leghíresebb az „Anglomania”.  2004/05-ben több országban kiállította hatalmas magángyűjteményét, amely témák szerint csoportosítva tartalmazta azokat a viseleteket, amelyek domináltak munkáiban a ’70-es évektől napjainkig.2003 óta szoros együttműködésben dolgozik a Wolford céggel, amelynek exkluzív kötéstechnikáját használta fel a 2005/06-os őszi/téli Propaganda elnevezésű kollekciójához, amely többek között saját kiállításának anyagából merít inspirációt.

Ma

Mára Vivienne számos butikot nyitott, a világon szinte mindenhol megvásárolhatók ruhái, a legtöbb üzlete azonban Japánban van. Több férjet elfogyasztott élete során, két fia született: Ben és Joseph.
Eddig háromszor nyerte el az Év Brit Divattervezője címet, az angol királynő pedig neki adományozta a „Dame” címet, amely egy angol női lovagi rang. Ráadásul Westwood rajongói közé tartozik Gwen Stefani, Jerry Hall, Mick Jagger és többek közt Naomi Campbell is. Vagyis mára már annyira ismert és elismert tervező, hogy nyugodtan visszavonulhatna a divat világából, ő azonban még mindig aktívan dolgozik. Ráadásul még ma is ragyogóan néz ki a védjegyévé vált lángvörös hajzuhataggal és porcelánszínű bőrével. A sztárok pedig sorban állnak az ajtaja előtt egy-egy ruhadarabjáért.


                                                                                                                                                   Dörnyei Marianna

 Fotók: exibart.com,
derby.ac.uk


1956 - 2016 divatbemutató a H...

Sajátos módon emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Hello Baby Bar.»»

Bemutatkozott Magyarországon ...

Az olasz fitokozmetikai világmárka végre Magyarországon is elérhető, már nem csak kozmetikákban! »»

Megérkezett a Yamuna forradal...

Különleges hatóanyagok, holisztikus szemlélet, kimagasló ránctalanító hatás, a hagyományos eljárások és a modern technológia ötvözete.»»

LEVI’SŸ FOTÓVERSENY

Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!»»

FashionTime on Facebook
«1234»

Marc Jacobs

„Megérzi, hogy az emberek mit fognak szeretni, és meghatározza az idők szelét.”»»

Ann Demeulemeester, a dekonst...

"A divat létezése jogos, mert a divatban az emberek új kifejezési formákra találnak"»»

JPG

Jean-Paul Gaultier figyelemfelkeltő egyéniség. Nemigen lehet nem tudomást venni róla.»»

Anna Sui

New York divatboszorkánya Az 53 éves Anna Sui egyik fő inspirációs forrásának a zenét tartja, t...»»

Sonia Rykiel

A kötött holmik királynője” A 78 éves Rykielt divattervezőnek nevezzük, annak ellenére, ho...»»

Viktor & Rolf

Tervezőpáros jó összhanggal A Viktor & Rolf márka két holland alapítóját nemcsak karakteres szemüvegeik t...»»