2009. április 2.
Ruházati piac 2000-től 2008-ig
Magyarország ruházati piaca jó ideje már kétpólusú. Ez azt jelenti, hogy egyaránt igény van az olcsó és a drága holmikra is. Mindezt a GfK Hungária Piackutató Intézet FashionScope című felméréséből tudtuk meg.
2000-2005
2000 és 2004 között átstrukturálódás jellemezte az egyes üzlettípusok piaci részesedését: 2000-ben a hipermarketek voltak népszerűek, 2004-re viszont már a távol-keleti boltok tettek előnyre szert, ugyanakkor a márkaboltoknak, kisebb butikoknak is sikerült megvédeni a piaci pozíciójukat. Elmondható továbbá az is, hogy 2005-ig egyfajta növekvő (értékbeli és mennyiségbeli) tendencia volt észlelhető a ruházati piacon.
2005-2007
2005 és 2007 között a távol-keleti boltok tovább erősödtek, a mennyiségi forgalom negyedét már majdnem ők adták. Ennek köszönhetően például az utcai árusok piaci ereje fokozatosan csökkent. A magyar vásárlási kedv is csökkent 2006-ban, 2007-re pedig még inkább, a gazdasági megszorító intézkedések következtében.
2008
2008-ban az olyan olcsóbb vásárlási lehetőséget biztosító helyek, mint a használt ruha üzletek, a szupermarketek vagy a különböző élelmiszer diszkontok váltak még közkedveltebbé. A tavalyi évben egy kisebb, kb. 4%-os forgalombővülés is tapasztalható volt.
Kató Iringó
Forrás: gfk.hu
Fotók: lunatorera.com,
www2.oxfam.org.au